Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Az egész világ közvéleményét megdöbbentette Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán kormányfő február 28-i washingtoni találkozójának kudarcos kimenetele. A két vezető eltérő kommunikációs stílusa, markánsan különböző politikai háttere, ezzel egyidejű kemény beleállása az adott helyzetbe egy finisben lévő stratégiai megállapodást is képes az utolsó pillanatban kisiklatni.
Bár úgy tűnhet, az udvari etikett világának egy időre vége a nemzetközi politika világában is, valójában a diplomáciai háttérmunka és előkészítés szerepe minden eddiginél fontosabbá válik a politikai siker szempontjából.
Az elmúlt évtizedekben számos sikeres példa mutatta meg, hogy ahol a legnagyobb hatalmú politikusok nem boldogultak egymással, a felkészült diplomaták képesek voltak váratlan sikereket elérni, és akár a korábbi ádáz ellenfelek között valódi párbeszédet indítani.
Pingponglabdák az ideológiai konfliktus ellen
Pacsay-Tomassich Orsolya több évtizedes külszolgálati pályája találkozott azzal a kormányzati igénnyel, hogy egy önálló diplomáciai képzőintézményt lenne érdemes felépíteni. Széles körű tapasztalatai miatt öt évvel ezelőtt őt kérték fel, hogy vezesse a Magyar Diplomáciai Akadémiát (MDA). Most az Indexnek arról beszélt, hogyan változott meg a diplomaták oktatása. A történetét egy történelmi példával vezette fel.
A hidegháború idején az Egyesült Államok és Kína évtizedeken keresztül nagyon ellenséges viszonyban állt egymással. Washington a második világháborút követően a nacionalista erőket, a mai Tajvan alapítóit támogatta Mao Ce-Tung forradalmi gárdájával szemben. Mao erőinek győzelmét követően gyakorlatilag megszűnt minden kapcsolat Kína és az Egyesült Államok között.
Csakhogy aztán Kína a hatvanas évektől kezdve egyre jobban elhidegült a Szovjetuniótól is, így Washington számára felmerülhetett az esélye annak, hogy leválasztja Pekinget Moszkváról, ám az ideológiai ellentétek miatt évekig semmilyen előrelépés nem történt. 1971-ben aztán a japán Nagojában rendeztek asztalitenisz-világbajnokságot, és az amerikai és a kínai csapat, a külvilág számára váratlanul, baráti gesztusokat tett egymás felé.
Egy amerikai játékos, Glenn Cowan – véletlen események sorozatát követően – végül kínai invitálásra felszállt a kínai válogatott buszára, ahol az egyik játékos, Csuang Ce-tung ajándékozott neki egy selyemhímzésű képet. Ez a kis gesztus, majd az amerikai válaszlépés gyorsan a figyelem középpontjába került, és Kína meghívta az amerikai csapatot egy történelmi pingpongmeccsre Pekingbe.
Az esemény óriási médiavisszhangot kapott, és ez volt az első alkalom 1949 óta, hogy amerikai állampolgárok hivatalos meghívást kaptak Kínába. Pacsay-Tomassich Orsolya az Indexnek arra hívta fel a figyelmet, hogy a spontán gesztusokat követően azonban a háttérben ezután valójában minden gondosan elő lett készítve.
Így a pingpongdiplomácia a világ egyik legismertebb diplomáciai kifejezése lett, ami aztán megnyitotta az utat a politikai párbeszéd előtt.
Egy évvel később Richard Nixon amerikai elnök is ellátogatott Kínába, ami végül az amerikai–kínai kapcsolatok normalizálódásához vezetett. Ez valóban egy ikonikus példája annak, hogy a soft diplomácia – ebben az esetben a sport- és a kulturális kapcsolatok – hogyan tudják előmozdítani a nemzetközi párbeszédet és csökkenteni a feszültségeket. Nem véletlen, hogy ez a történet helyet kapott a Tom Hanks főszereplésével játszott és hat Oscar-díjat nyert Forrest Gump című filmben is.
„Ha volt pingpongdiplomácia, úgy valójában volt jazzdiplomácia is, amelyet az Egyesült Államok az 1950-es és 1960-as években alkalmazott a hidegháborús feszültségek enyhítésére, és amely képes volt egyfajta kulturális párbeszédet elindítani a két ellenséges szuperhatalom között” – összegezte Pacsay-Tomassich Orsolya.
Kis országok is merhetnek nagyot álmodni
A soft diplomácia eszköztára különösen fontos lehet azoknak a kisebb országoknak, amelyek elég erőt és késztetést éreznek magukban, hogy nagyobb szerepet vállaljanak a nemzetközi folyamatokban. Pacsay-Tomassich Orsolya szerint a magyar kulturális soft diplomácia sikertörténetének kiemelt példája a zenepedagógiában alkalmazott Kodály-módszer bevetése Magyarország nemzetközi kapcsolatainak szélesítése érdekében.
Kodály Zoltán zenepedagógiai módszere a 20. század második felében világszerte elismertté vált, és noha maga a zeneszerző már nem élhette meg, az általa kidolgozott módszer az 1970-es, 1980-as években óriási hatással volt több ország, köztük Japán és az Egyesült Államok zeneoktatására is, és a japán-magyar kulturális kapcsolatok erősödésében különösen fontos szerepe volt.
Majd hozzátette, hogy a hasonlóan sikeres kezdeményezések megtervezése és megvalósítása elképzelhetetlen megfelelő tudásbázis, intézményi háttér és szisztematikus építkezés nélkül. Magyarországon […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!