Sejtettem, hogy sok embernek jön jól a mostani gazdasági időszakban a jövedelemkiegészítés, azonban arra nem gondoltam, hogy üres széket nem is látok majd a plazmacentrumban, ahová egyébként rendszeresen járó ismerősömet kísértem el egy csütörtöki délutánon. Habár nyíltan nem mondta ki, hogy őt mint közalkalmazottat mi vezérli, nem is volt kérdés, amikor megjegyeztem, hogy úgy tudom, ezzel éves szinten 300 ezer forintot lehet keresni. Csak annyi volt a válasza, hogy
a félmillió forint is elérhető.
Internetes böngészéssel megtudtam, hogy végre valahol van inflációkövetés.
A legtöbben munkaidő után érkeznek az egyik fővárosi, frekventált helyen található plazmaközpontba, ahol láttam egyetemistának tűnő fiatalokat, 30-asokat és 40-eseket is. A donoroktól megkérdezik, hogy mely szektorokban dolgoznak, így fél füllel elcsíptem az oktatás és a rendőrség szavakat.
Nem sok ország téríti a fáradozást
„55 százaléka a vérének arany” – erre a szlogenre építette a kommunikációját Szlovákia Nemzeti Transzfúziós Szolgálata, amikor az országban akut vérplazmaadó-hiány alakult ki. Honlapja szerint 600 millilitert vesznek le 45 perc alatt, és évente 17 alkalommal lehetséges szomszédos országunkban plazmát adni, vagyis jóval kevesebbszer, mint nálunk. Habár pénzbeli juttatást nem biztosítanak, frissítőt adnak a donoroknak, akiket szabadság is megillet.
A tevékenységben világelső USA mellett Európában csak négy ország – Németország, Csehország, Ausztria és Magyarország – teszi lehetővé a donorok pénzbeli kompenzációját és a magánszemélyek általi plazmagyűjtést. Az osztrák donorok átlagosan 30-45 eurót kapnak, és maximum 50 alkalommal adhatnak plazmát plazmaferézissel. Csehországban 14 naponta lehet adni, és 800 korona, azaz kb. 12 ezer forint kompenzációra lehet számítani, ahogyan Magyarországon is, továbbá bizonyos alkalmak és újabb donorok beszervezése után bónuszokat is osztogatnak, valamint nyereményjátékokat is szerveznek.
Előírások szabályozzák a plazmaadás gyakoriságát
Magyarországon mintegy 50 helyszínen van lehetőség plazmát adni, évente 45 alkalommal lehetséges, az éves leadott mennyiség pedig nem haladhatja meg a nettó 34 litert. A donorok egészsége érdekében két plazmaadás között legalább két teljes naptári napnak kell eltelnie, ebbe beleértendő a más intézményekben végzett donáció is. A hazai maximális donációs számnál magasabb érték, 60 van érvényben Németországban, míg az USA-ban ennél is többször, évente legfeljebb 100-szor adhatnak plazmát a donorok. Ugyanakkor a minden alkalommal elvégzett plazmafehérje- és immunglobulinszint-méréseknél kapott csökkent értékek esetén is szünetel a plazmaadás, további védelmet nyújtva a donoroknak.
A plazmaadás során levett fehérjéket helyes, azaz fehérjedús táplálkozás esetén a szervezet néhány nap alatt pótolja.
Prof. Tordai Attila, a Semmelweis Egyetem Transzfuziológiai Tanszék vezetője szerint elsődleges szempont, hogy ez veszélytelen beavatkozás legyen, a rendszerben a legfontosabb kritérium a donor épsége és egészsége. Tartós negatív hatásról nincs tudomása, ugyanakkor nem tanácsol szélsőségesen gyakori donációs aktivitást. Az oldott fehérjék harmadát teszik ki az értékes, betegségek és kórokozók ellen védő immunglobulinok, amelyeket a szervezet nem képes néhány órán belül újratermelni.
A 439/2015 (XII. 28.) kormányrendelet szerint a rendszeres plazmaadóknak évente egy alkalommal teljes véradáson kell részt venniük. Ezzel olyan donorok is bekapcsolódnak a teljes véradásba, akik enélkül ezt nem valószínű, hogy megtennék. A legújabb adatok nem igazolták a kezdeti félelmet, hogy a térítéses donorokat használó kereskedelmi plazmagyűjtő központok működtetése erodálja az önkéntes donorbázist, és veszélyeztetheti a vérellátás fenntarthatóságát.
Becslések szerint a világ vérplazmapiaca 2022-ben 35,14 milliárd dollárra volt értékelve, és várhatóan 2028-ig eléri majd az 56,55 milliárd dollárt, 8,25 százalékos éves átlagos növekedési ráta mellett a 2023–2028 közötti előrejelzési időszakban.
Az első plazmaadás után 180 nap áll rendelkezésre a teljes véradás teljesítésére. A határidő betartását az ipari plazma gyűjtését végző egészségügyi szolgáltató – a donor igazolás benyújtására vonatkozó szükségszerű felhívásával – figyelemmel kíséri. A véradást követően legkorábban 14 nappal lehet plazmát adni, a ferezist követően 2 nappal adható vér.
Az önkéntes teljes vér adásából származó ipari plazma a nemzeti önellátás szempontjából is értékelt, a versenyeztetéssel elért legmagasabb áron értékesíthető – derül ki a rendeletből.
Nagy orvostudományi sikertörténet
A szakértő rávilágított arra, hogy a plazmából történő gyógyszerkészítés jól jövedelmező üzlet, de hogy mennyit is keresnek rajta a cégek, azt hétpecsétes titokként őrzik. Nemzetközi szinten hatalmas a kereslet a plazmára, amelynek rengeteg hasznosítási területe van, például nélkülözhetetlenek életmentő gyógyszereknél is.
Ezért sem lenne szerencsés, ha a tevékenység boszorkányüldözéses hangulatba kerülne.
Ismertette, hogy ez az egyik nagy sikertörténete az orvostudománynak. Az elmúlt évtizedek óriási orvosi fejlődése ellenére az emberi vér, így a vérplazma szintetikus előállítása nem lehetséges, csak egyes komponensek, például véralvadási fehérjék gyártása megoldott. Ezért szükséges, hogy elegendő mennyiségű emberi vér, illetve vérplazma álljon rendelkezésre ahhoz, hogy abból a vérpótlás mellett betegségek kezelésére, szervátültetésre, valamint a balesetek áldozatainak megmentésére szolgáló gyógyszerek is készülhessenek. Példaként említette, hogy súlyos égési sérülésnél jelentős mennyiségű plazmát veszít a beteg, aminek a pótlásában ezek a szerek is kulcsfontosságú szerepet játszanak. Emellett fontos alapanyag olyan gyógyszerek gyártásában, amelyeket véralvadási faktorhiány, sokkos állapot, immunglobulin-hiány kezelésére használnak.
Vizsgálattal kezdődik minden
Plazmát adhat minden 18 és 60 év közötti egészséges felnőtt ember, ismételt donoroknál a korhatár 65 év.
De vajon megéri? És nem fáj? Miért csinálják sokan? Egészséges 3 naponta plazmát adni?
– ezeknek a kérdésnek eredtem a nyomába, így úgy döntöttem, kipróbálom, ha már alapból várakoznom kellett. Gyorsan foglaltam online időpontot is, a központba érkezve azonnal elkérték a személyi igazolványomat, lakcímkártyámat és a tajkártyámat. Később megtudtam, hogy habár kiváló bevételi forrás lehetne a hajléktalanoknak, őket nem fogadják, mivel a lakcímkártya felmutatása a folyamat részét képezi. Megmérték a vérnyomásomat, hőmérsékletemet és testsúlyomat. Utóbbit azért, mert a plazmaadó testsúlyának legalább 50 kilogrammnak kell lennie. Az adatfelvétel során fényképet készítettek még rólam, végül pedig megkérdezték, milyen nasit kérek. Az egész művelet 3 percnél nem hiszem, hogy több időt vett igénybe. Majd a kezembe nyomtak egy hosszú kérdőívet, amelyben az egészségügyi állapotomról, a szedett gyógyszerekről stb. érdeklődtek.
![IMG 0951](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5069/50695/506957/50695765_1cf4d0b479c0b828cc0d62102c529b30_wm.jpg)
Ezt követően a behívórendszer tájékoztatott a következő lépésről, amely során egy dolgozó érkezett ellenőrizni a vénámat. […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/09/04/plazmaadas-donor-jovedelem-kiegeszites-ovsz-veradas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!