Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter találkozott Pekingben Jin Zhuanglonggal, az Ipari és Információ Technológiai Minisztérium (MIIT) vezetőjével – adta hírül az NGM.
A két tárcavezető az elmúlt egy évben már harmadszor találkozott. Első találkozójukra tavaly nyáron került sor, majd tavaly ősszel Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével Nagy is részt vett a 3. Övezet és út fórumon, ahol együttműködési megállapodást írt alá a két tárcavezető. A megállapodásban rögzítették, hogy a digitális gazdaság, az újenergia-meghajtású járművek, valamint a dekarbonizáció területén megerősítik a két intézmény közötti tudásmegosztást.
A mostani tárgyalás fő témája az akkumulátor-újrahasznosítás volt. A meglévő együttműködési megállapodást kibővítik az akkumulátor-újrahasznosítás témájával és egy munkacsoportot állítanak fel. Magyarországról a témával foglalkozó szövetségek, egyetemek, az ágazatban működő hazai vállalatok mellett ennek tagja lesz a szaktárca is, kínai oldalról az MIIT és az általa összeállított listán szereplő vállalatok lesznek.
Előtte Nagy egy sor akkumulátor-újrahasznosító céggel is találkozott “megismerésük és lehetséges magyarországi befektetéseik megvizsgálása céljából”. Vagyis arról igyekezett őket meggyőzni, hogy telepítsenek üzemeket Magyarországra, “lehetőséget teremtve a használt akkumulátorok nagy mennyiségű újrahasznosítására”. Az újrahasznosítás egyébként uniós kötelezettség.
A kerekasztal kínai tagja volt:
- a Gotion High Tech;
- a CNGR Advanced Material;
- a Ganzhou Tengyuan Cobalt;
- a Hithium Energy Storage;
- a Huanchuang (Xiamen) Technology nevű cég, illetve külön, kiemelten
- a GEM Co. Ltd., valamint
- a Jereh Csoport vezetője.