Lucretia Cadart (képünkön), Déda polgármesterét azzal gyanúsítják, hogy 484 ezer lej (38,5 millió forint) értékű uniós támogatást sikkasztott el. A polgármesterrel együtt 24 órára őrizetbe vették a projektmenedzsert, és egy harmadik személyt is – olvasható a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) közleménye az MTI-n.
A Maros megyei település, Déda önkormányzata 2018-ben nyert meg több pályázatot a Humán Erőforrás Operatív Program keretében, amelynek célja pont a szegénység felszámolása volt. Az önkormányzatnak 336 hátrányos helyzetű embernek kellett volna vállalkozási tanácsadást nyújtania, 20-nak pedig támogatást adni új vállalkozások létrehozásához és menedzseléséhez.
Ehelyett több dédi lakost is rávettek arra, hogy legyenek helyi vállalkozások ügyvezetői, mert így az uniós támogatásból a cég nevére szabadon költekezhettek. Így vettek kilenc quadot és egy kishaszon-terepjárót is, amiket más cégek használtak gazdasági tevékenységre jogtalanul.