Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter kedden részt vett a Berlini Folyamat keretein belül megvalósuló Nyugat-Balkán Üzleti Konferencián – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. A konferencia főbb témái között szó volt a nyugat-balkáni regionális együttműködés elmélyítéséről, a térség országainak európai uniós integrációjáról, valamint a zöld energia és a digitalizáció ezekben a folyamatokban betöltött szerepéről.
A közleményben a minisztérium kiemeli, hogy a koronavírus-járványt követő 2021-2023-as helyreállási időszakban a nyugat-balkáni országok gazdasági növekedésének üteme átlagosan 5,3 százalék volt, idén pedig a Nyugat-Balkán országainak GDP-je átlagosan 3,2 százalékkal, a 2025-2029-es időszakban pedig 3,5 százalékkal növekedhet az IMF várakozásai szerint.
Ez a bővülés nagyobb ütemű, mint a világgazdaság egészére várt 3,1 százalékos növekedési ütem, és jelentősen túlszárnyalja az eurózóna 1,3 százalékra becsült átlagos GDP növekedését.
Nincs uniós versenyképességi ugrás a nyugat-balkáni országok csatlakozása nélkül
„Magyarország és az Európai Unió érdeke is az, hogy a nyugat-balkáni országok mielőbb csatlakozzanak a közösséghez, hiszen új lendületet adhatnak az uniós gazdaságnak, ami az európai versenyképesség megmentésének egy lehetséges formája lehet” – emelte ki Nagy Márton és hozzátette, hogy Európának versenyképesebbé kell válnia, ha nem akar lemaradni globális versenytársaival szemben.
A nyugat-balkáni országok uniós csatlakozásának támogatása mellett ezért a magyar soros elnökség keretében kidolgozás alatt áll egy új versenyképességi megállapodás, amely októberben kerül bemutatásra. A magyar kormány szerint gazdasági semlegességre, a gazdaság találkozási pont jellegének erősítésére kell […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/09/24/nagy-marton-ngm-nyugat-balkan-eu-europai-unio-versenykepesseg/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!