Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Azt mondják, az első élményt sosem felejti el az ember egy idegen országban. Nekem az első élményem Cipruson egy macska volt, amelyik a páfoszi reptér bejáratánál strázsált szigorú tekintettel. Komoly munka, láthatóan komolyan is vette a feladatot – és amikor két évvel és egy Covid-járvánnyal később visszatértünk a szigetre, ugyanúgy ült ott és strázsált. Talán egy kicsit jobb hangulatban találhattuk, mert azért engedte magát megsimogatni a nagy munka közben.
Most harmadszor is visszatértem Ciprusra, ezúttal azért, hogy végigjárjam a szigetet. A páfoszi reptér helyett viszont a larnakaira érkezett a gépünk, ami nem tűnt különösebb macskatanyának, így kénytelen voltam beérni a sziget összes többi macskájával. Nehéz dolgom azért nem volt, hiszen másfél millióra teszik a kóbor macskák számát az 1,2 milliós országban.
Hogyan lett Ciprus a macskák szigete?
A legenda szerint Flavia Iulia Helena, egyházi nevén Szent Ilona vagy Szent Heléna volt az, aki egy hajónyi macskával érkezett meg Ciprus szigetére. Nagy Konstantin anyjának szentté avatása természetesen nem ehhez kötődik, hanem Krisztus keresztjének megtalálásához, a ciprusiak mégis úgy emlékeznek rá, mint aki a szigeten elszaporodó kígyók megritkítását oldotta meg 328-ban a szokatlan rakománnyal. A legendának persze van versenytársa, egy másik verzió ugyanis Kleopátrának tulajdonítja a kígyóirtó macskák behajózását – francia régészek viszont egy harmadik, sokkal prózaibb, ám annál érdekesebb történettel álltak elő 2004-ben, amikor Limaszol közelében egy 9500 éves sírban találtak egy macskacsontvázat. Ez a lelet nemcsak a ciprusi macskák megjelenését tette jóval korábbra, ez a legkorábbi bizonyítéka az állatok háziasításának is.
Akármennyire is tisztelik azonban a ciprusiak a macskákat, valójában komoly közegészségügyi kérdés az ellátásuk. Elsősorban az ivartalanítás jelent kihívást, tavaly ősszel ugyanakkor egy koronavírus-variáns pusztított el több ezer macskát a szigeten – a terjedés megakadályozására végül a Covid kezelésénél alkalmazott gyógyszereket hívtak segítségül.
A macskák túlzás nélkül mindenütt ott vannak: a boltoknál, házaknál, szállodáknál is ott lebzselnek, legyen az a legegyszerűbb panzió vagy éppen egy luxusszálloda udvara. A turisták, ha máshol nem, egy étterem teraszán még ha akarnák, se tudnák elkerülni a szőrös állatok közeledését, vagy épp harcát a reménybeli leeső falatokért. Rezidens macskája pedig természetesen nem csak a páfoszi reptérnek van, de találkozhatunk hűsölő állatokkal a város két világhírű ókori emlékénél is. A királysírokhoz és a régészeti parkba persze nem miattuk érdemes elnézni: a tengerpartnál feltárt sírkamrák és a mozaikokkal gazdagon díszített római villa olyan élmények, amelyek miatt szezonon kívül is érdemes ellátogatni a szigetre. De ott lebzselnek a város széli banánültetvények környékén is – jó, azért tegyük hozzá, ez utóbbi sem a macskák miatt érdekes, inkább amiatt, mert innen nem utólag érlelt, hanem a cserjéről éretten szedett, mézédes gyümölcsöt ehetünk Páfoszon.
Amennyi kóbor macskába botlunk bele, annyira kevés a házimacska: mint kísérőnk mondja, az emberek és a macskák viszonyát leginkább a „békés egymás mellett élés” jellemzi, többet fogunk találni egy fa alatt, mint egy nappali kanapéján vagy épp a hálószobában.
A macskák mégis sokkal szerencsésebbek a kutyáknál: az ebeknél a hetvenes években egy fertőzés okozott problémát, amelyet tovább súlyosbított az, amikor 1974-ben egy görögök által, Ciprus és Görögország újraegyesítése céljával indított puccsot követően a török hadsereg megszállta a sziget északi felét. Nemcsak a megszállt területek állat-egészségügyi ellátásával volt probléma, de azzal is, hogy Cipruson belül komoly népvándorlás indult el: a menekültek százezreinél pedig veszélyes tempóban kezdett terjedni a kutyákon túl az embereket is elérő Echinococcosis betegség. Emiatt a kutyától a mai napig tartanak – pláne hogy, mint mondják, Cipruson valójában minden kutya kóborol, még a házi kutyák is.
És akkor egy egy fáról bámul rád egy kecske
A lassan ötven éve tartó török megszállás a mai napig meghatározza Ciprus életét. A leglátványosabban talán Nicosiában találkozhatunk a jeleivel: ez ma a világ egyetlen kettévágott fővárosa, ahol akár utcákat is kettévág a határzár. Ha pedig a sziget délkeleti, főleg strandjai miatt ismert csücske felé vesszük az irányt, egy szellemváros idézi meg a kényszerű kettévágást: Famagusta Ciprus nyaralóközpontja volt 1974 előtt, a megszállás idején azonban minden lakója elhagyta, azóta a törökök által lezárt zóna részeként elhagyatottan állnak az egykori szállodák és strandok is.
Mi Famagusta és állatai helyett egy másik helyet választottunk a kóborlásra: az Akamasz-félszigeten az Avakasz-szurdokba látogattunk el. Bár csak 20 kilométer a távolság Páfosztól, teljesen más helyen járunk, de a táj eltér attól is, ami egy itthoni erdei kiránduláson vár ránk. Úgy is, hogy a szurdokvölgyben tavasszal még csörgedezik vízforrás, a borókabokrok között azonban – a csak itt élő, súlyosan veszélyeztetett imolafajta, a Centaurea akamantis mellett – ciprusok és leanderbokrok sorjáznak. Közöttük pedig a legváratlanabb pillanatban bukkannak fel félig elvadult és teljesen kíváncsi kecskék. Vigyázni nem a bámuló kecskékkel, inkább a csúszós kövekkel érdemes, ezen túl azonban viszonylag könnyű túráról van szó, és bámulatos látványban lehet részünk a sziklák között.
Ha a szurdoktól a part felé vesszük az irányt, gyorsan elfelejthetjük a kecskéket, a ciprusi fauna újabb állata kerül főszerepbe: a teknősök. A Lara-öböl vagy Latchi strandján több ritka faj – az álcserepesteknős és a meglehetősen lekezelő neve ellenére veszélyeztetett közönséges levesteknős – rak fészket tavasszal, ezeket természetvédők jelölik ki és őrzik, a turisták elől azonban nincsenek lezárva az egyébként védett helyek. A természetvédők munkájának hála egyébként a fészkek száma jelentősen nőtt az elmúlt ötven évben, ám az állatok így is veszélyben vannak.
Az állatokra nem a turisták jelentik a legnagyobb veszélyt, és nem is mikroműanyag-szennyezés, hanem a felmelegedés, amely a levegőnél is jobban érinti a tengereket. Így a tengeri teknősöket is, minél forróbb ugyanis a víz vagy a strand homokja, ahol kikelnek, annál nagyobb arányban lesznek nőstények, ez pedig hosszabb távon a faj kihalásához vezethet.
Ha már ritka állatok: a három kontinens találkozásánál fekvő Ciprus fontos madárvonulási útvonal, évente több ezer rózsaszín flamingó is erre veszi az útját. A madarakat is a turistaszezonon kívül érdemes keresni, főleg a Larnaka környékén található sós tavaknál – ezek már önmagukban is érdekesek, hiszen a szigetországban gyakorlatilag alig akad nagyobb mocsaras terület. Novemberi érkezésüket követően tízezerszámra láthatók madarak a tanösvényről, amikor mi arra jártunk, már elmenőben voltak, de néhány flamingóval így is találkoztunk még a sós víznél.
És egy ilyen seregletből melyik is a ciprusiak kedvence?
Hát a szamár. A szamárnál jobban egy állatot sem tisztelnek, és meg is van az oka ennek. Ló híján az Európából és Afrikából behozott állatok számítottak a fő szállítóeszköznek a szigeten, főleg annak hegyi részein, ahol bizonyos területeken még most is finoman szólva bátorság autóval nekivágni az utaknak (ha az Avakasz-szurdok felé tartunk, akkor is érdemes felkészülni a rázkódásra). A szamarak azonban a földművelésben is segítették gazdáikat, az olívaolaj préselésénél forgatták a kereket, tejük pedig fontos élelmiszernek számított. Az autók és gépek aztán átvették a szamarak munkáját, így az állatok is megritkultak a ciprusi otthonokban. A török invázió óta az északi, elfoglalt részen található Karpaz-félszigeten mára elvadult szamarak bolyonganak – és stresszelik a helyi gazdákat –, a déli részen szelídebb állatokkal lehet találkozni, szabadon, de inkább szamárfarmokon. A ciprusi szamarak védett állatok, a helyiek pedig távolról sem a makacs igavonót látják benne, sokkal inkább a gazdájához hű társat. Pont mint mi egy macskát vagy egy kutyát.
Utunkat a Ciprusi Turisztikai Hivatal és a Wizz Air szervezte, Ciprusra a légitársaság Budapest-Larnaka járatával érkeztünk.