Az Index és az ATV Konkrétan Rónai Egonnal című közös podcastje legújabb adásának vendége Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter volt.
A beszélgetésben szó volt többek között arról, hogy
- Csütörtökön 1936 fő volt jelen a szükséges árvízvédelmi szakaszokon. A tárcavezető hozzátette, hogy éjszaka három, napközben pedig tizenhárom helyszínen voltak hivatásos és tartalékos állományúak egyszerre. „A hivatásos erők képezik a legfontosabb gerincét a védekezésnek, a hadsereg pedig már csak segítségként érkezik, amikor a vízügyes katasztrófavédelem és egyéb erők úgy ítélik, hogy szükség van katonákra” – tette hozzá;
- „Négyezer katonát tudunk rendelkezésre bocsátani minden következő 24 órában. Teljesen biztonsággal állíthatjuk, ahol szükség van ránk, ott biztonsággal meg tudunk jelenni”;
- „Bármennyire egyszerű dolognak tűnik is a homokzsákok pakolása, ez is egy szakma. Ennek is megvannak a maga munkahelyi előírásai, hogy hogyan kell egy ilyen feladatot végrehajtani”;
- „Nincs olyan információm, hogy olyan jellegű katasztrófára kelljen számítanunk, ami a gátszakadásban vagy egyéb katasztrófahelyzetekben képzelhető el, elég csak bekapcsolni a televíziót, és látni az ausztriai, lengyelországi eseményeket. Magyarországon nem számítunk ilyenre, egyelőre, de készülünk rá”;
- Arról, hogy Ukrajna felajánlotta a segítségét, a miniszter azt mondta, hogy azt nem vettük igénybe, mivel Magyarországon bőven elegendő erő van ahhoz, hogy ezt az árvizet biztonsággal kordában tudjuk tartani, és le tudjuk győzni;
- A frissen beszerzett H145-ös helikoptert Kisorosziban csütörtökön élesben is bevetették.
Ha tetszett az adásunk, és még nem tették volna meg, akkor mindenképpen iratkozzanak fel az Index YouTube-csatornájára, hogy ne maradjanak le a további műsorainkról. Ha pedig inkább podcastként hallgatnák meg a Konkrétan Rónai Egonnal legújabb részét, ide kattintsanak:
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!