Még Szentkirályi Alexandra is elment arra a frakcióegyeztetésre, amelyet két nappal a fővárosi közgyűlés megalakulása előtt hívott össze a főpolgármester. Ezen azt javasolta, hogy ötről csökkentsék kettőre a bizottságok számát, amivel a teljes ciklus alatt 214 millió forintot spórolnának meg Budapestnek. Ezt az összes többi frakció ellenezte, így nem is lesz fideszes bizottsági elnök. Szentkirályi Alexandra szerint
mi nem állapodtunk meg Karácsony Gergellyel; semmilyen politikai háttéralkuba nem megyünk bele. Mi ezt komolyan gondoljuk, és nem csak a levegőbe beszélünk, mint a Tisza Párt.
(Az egyeztetésen a Tisza Pártot Ordas Eszter képviselte.) Bár az első formális találkozóra már a nyáron is sor kerülhetett volna, mindenképpen kedvező fejlemény, hogy valamilyen párbeszéd egyáltalán létrejött.
A főpolgármester-helyettes megválasztása kapcsán kialakult patthelyzet legfontosabb előzménye az, hogy Magyar Péter nyáron tett politikai alapú nyilatkozatai mentén gyakorlatilag 6 főre szűkítette le a Tisza Párt által elfogadható jelöltek körét. Mivel azonban az összeférhetetlenség miatt ebből Baranyi Krisztina és Kovács Gergely polgármesterek jogi lapon kiestek, csupán négy fő maradt: Döme Zsuzsa (bár IX. kerületi alpolgármesteri munkájával alig lenne összeegyeztethető), Gál József, Szilágy Anna és Vitézy Dávid. Utóbbi jelölése elől maga a főpolgármester sem zárkózott volna el, de csak akkor, ha csomagban adhatja mellé Kiss Ambrust is.
A Telexnek adott interjújában ugyanis arra utalt, hogy amennyiben csak Vitézy ülne mellette, az hatalomeltolódáshoz vezetne. A címben is kiemelt utalás – Láttam a javaslatot, hogy a főpolgármester egy senki, Vitézy Dávid pedig minden – annyiban biztosan nem állja meg a helyét a jelenlegi közjogi környezetben, hogy egy helyettesnek több jogköre lehetne, mint a főpolgármesternek. Ilyen javaslatot egyébként nem is tett senki. Információink szerint egyébként
a nyár folyamán Karácsony Gergely Béres Andrásnál és Barabás Richárdnál is lobbizott annak érdekében, hogy listás mandátumukat adják át a „jobbkezének”, de erre sem az óbudai, sem az újbudai alpolgármester részéről nem volt fogadókészség,
így a formális lehetősége is elveszett, hogy a közgyűlés tagjai közül elsőként Kisst jelölhesse helyetteseként.
Magyar Péter és Vitézy Dávid között a legfőbb egyetértés abban van, hogy a főpolgármester –a többi polgármesterhez képest – extrém módon széles jogköreit vissza kellene vágni. (Kétségtelen, hogy ezeket még Tarlós vívta ki magának a 14-es választás előtt, amikor attól tartott, hogy elveszti a többségét a testületben.) A jelenlegi szabályok alapján a legerősebb ütőkártyáknak a
- korlátlan számú és indoklás nélküli főpolgármesteri vétó,
- a csak 4/5-ös többséggel feloszlatható képviselő-testület (a jelenlegi helyzetben ez lehetetlen, ehhez a parlamenti törvénymódosítására lenne szükség), illetve az, hogy
- szervezeti és személyi ügyekben csak a főpolgármester javaslata alapján szavazhat a közgyűlés
Ez utóbbiról várhatóan pénteken parázs vita lesz, különösen az SZMSZ módosítása kapcsán, hiszen a Karácsony által előterjesztett szervezeti és működési szabályzatról a képviselők csak az igen vagy a nem gomb megnyomásával dönthetnek. Az még jelenleg kérdéses, hogy módosító indítványt egyáltalán be lehet-e nyújtani hozzá. A főpolgármester értelmezése szerint csak arról lehet szavazni, amivel ő egyetért, a törvény betűje szerint azonban szervezeti és személyi ügyekben is „csak” kizárólagos előterjesztési joga van, amit más jogértelmezés szerint szabadon lehet módosítani, a módosítókról pedig külön is lehet szavazni. Amennyiben ez a vita eszkalálódik, előbb vagy utóbb a bíróságon érhet majd véget.
Abban viszont egyetértés van, hogy Karácsony ellenében nem lehet semmit keresztülvinni a közgyűlésben.
Ennek az az egyszerű oka, hogy egy módosított, de neki nem tetsző SZMSZ-t, vagy bármely más jogszabály elfogadását is bármikor megvétózhatja. A hatályos szervezeti és működési szabályzat legmegosztóbb része, hogy a két ülés közti időszakban a főpolgármester egy személyben járhat el a közgyűlés nevében (akár egymaga is dönthet például a budapesti olimpiáról). A másik kritikus pont, hogy az ukrajnai háború miatt, a háborús veszélyhelyzet alapján a főpolgármester amúgy is bármiről dönthet. Ezeket a frakciók többsége kivetetné az eszköztárából. Az SZMSZ új normaszövegéről a frakciók egymással nem egyeztettek, kodifikálása a képviselőcsoportok […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/10/03/karacsony-szmsz-helyettes-kozgyules-vitezy-modosito/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!