Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő több kérdést is felvetett Magyar Péternek az általa korábban vezetett Diákhitel Központ szerződéseivel kapcsolatban, a Tisza Párt elnöke azonban arra hivatkozik, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal már vizsgálódott az általa vezetett központnál – vitájukban az ATV Egyenes beszéd című műsorában próbáltak igazságot tenni, ahol a pártelnököt szembesítették az országgyűlési képviselő állításaival.
Hadházy Ákos volt fideszes, később LMP-s, majd momentumos, jelenleg független országgyűlési képviselő aggályai szerint Magyar Péter a Diákhitel központ vezetőjeként több tízmillió forint értékű megbízásokat ítélt oda olyan cégeknek, amelyek feltételezhetően egy szűk ismeretségi körhöz kapcsolódnak, és a szerződések több esetben túlárazottnak tűnnek. A Blikk összefoglalója szerint a szerződéseket jellemzően az év végén kötötték, rövid határidőkkel, amely arra utalhat, hogy a zrt. pénzmaradványainak gyors elköltése lehetett a cél.
A lap szerint a Diákhitel Központ több olyan vállalattal kötött megállapodást, mint
- a Troia Media Kft. – 13,34 millió forintos szerződés,
- a Think & Tank Management Kft. – 14,7 millió forintos szerződés,
- az AC Humán Kft.,
- valamint a First Voice Kft.,
amelyek a jelentős összegekért tanulmányokat, kutatásokat, illetve kompetenciamodelleket készítettek.
Több céghez – a Troia Media Kft.-hez és a Think & Tank Management Kft.-hez – is köze volt Trentin Balázs Lajosnak, aki információk szerint jelenleg a Tisza Párt Pest megyei szervezésében aktív.
Hadházy Ákos hangsúlyozta, hogy a szerződő cégek a megbízások megszerzése után nem sokkal megszűntek vagy átalakultak, ami tovább erősíti a gyanút a megbízások tisztaságával kapcsolatban. Magyar Péter visszautasította a vádakat, miszerint a képviselő csak sejtetéseket közöl, konkrét bizonyítékok nélkül. A független képviselő erre válaszul kijelentette, hogy kész feljelentést tenni, amennyiben a pártelnök nem ad kielégítő választ a felvetett kérdésekre.
Hadházy találkozót szeretne, Magyar Péter hazugsággal […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!