Az LMP népszavazást kezdeményezett a magyar építészetről szóló törvény kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályairól. Az Építési és Közlekedési Minisztérium alkotmányossági panaszt nyújtott be, azonban az Alkotmánybíróság visszautasította azt, így az LMP megkezdhette az aláírásgyűjtést. Lázár János szerint azonban a magyar építészetről szóló törvény kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályainak megtartása Magyarország stratégiai érdeke, ennélfogva a kiemelt eljárásrend alkalmazása olyan lehetőség, amelyről Magyarország nem mondhat le – mondta el a tárcavezető a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A miniszter szerint Magyarország az elmúlt időszakban képessé vált más környékbeli országokkal versenyre kelve külföldi gazdasági szereplőket hatékonyan megszólítani annak érdekében, hogy befektetéseik célpontjául Magyarországot válasszák.
Nem elég külföldi befektetéseket vonzani, azokat meg is kell tartanunk. Ilyen eszköz az egyes beruházások kiemeltté nyilvánításának lehetősége, amely egyfajta szabályozott gyorsítósávot jelenthet olyan befektetők számára, akik munkahelyeket teremtenek és előrelendítik az ország gazdaságát
– jelentette ki Lázár János.
Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés csaknem egy éve már pontosította és szigorította a kiemelt beruházásokra vonatkozó szabályrendszert annak érdekében, hogy tovább csökkentse a kiemeltté nyilvánítás lehetőségében rejlő elvi kockázatokat. Ezt követően a közvetlen közcélt szolgáló beruházások (például katonai, nemzetbiztonsági, katasztrófavédelmi, oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális, valamint egyházi vagy nemzetiségi célú fejlesztések) mellett csak olyan magánberuházások nyilváníthatók kiemelt beruházássá, amelyek
- nemzetgazdasági szempontból stratégiai fontosságúak;
- legalább százmilliárd forint költségigényűek és legalább száz új munkahely megteremtését biztosítják;
- ipari park, logisztikai park területén valósulnak meg.
Lázár János szerint az új szabályozás jelentős korlátozásokat hoz a korábbiakhoz képest, így nemzetgazdasági érdekeink előmozdítása mellett sem engedi a befektetői magánérdekek érvényesülését a helyben élő magánszemélyek kárára. Elmondása szerint a kormány elkötelezett az Országgyűlés által megteremtett új keretrendszer fenntartása mellett, ezért minden jogi lehetőséget […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!