A főügyészség közleménye szerint a három vádlott – egy 41, egy 30 és egy 54 éves férfi – és a sértett másokkal együtt mind jogerős szabadságvesztésüket töltötték ugyanabban a zárkában a Budapesti Fegyház és Börtön egyik, X. kerületi, Maglódi úti épületében. A 41 és a 30 éves férfi a zárkába helyezésüket követően testalkatuk, erőszakos személyiségük és az ebből fakadó viselkedésük révén rögtön vezető szerepre törekedtek. A domináns helyzetükben – az elítélése alapjául szolgált bűncselekményből és testi adottságaiból adódóan – egyedül csak az 54 éves férfi tudott osztozni, aki a másik két férfi viselkedését képes volt befolyásolni.
A 41 és a 30 éves fogvatartott a zárkában egyik társukat, a sértettet időnként élő súlyként használták, valamint bántalmazták, 2022 augusztusában egy nap megtiltották neki, hogy egyen, majd pedig túlevésre kényszerítették. Ezt követően egyik zárkatársukat arra kényszerítették, hogy bántalmazza a sértettet, aki kényszerhelyzetében ennek kismértékben eleget tett. Ezután a két vádlott maga is erősen bántalmazni kezdte a sértettet. Ennek hatására a sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A bántalmazók megtiltották neki, hogy az esti gyógyszerelosztáson részt vegyen, így nem derült ki rövid időn belül az állapota, az éjjeli órákban a sérülései következtében életét vesztette. A hajnali zárkaellenőrzésen a büntetés-végrehajtási […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/10/01/fovarosi-fougyeszseg-vademeles-emberoles-zarkatars-borton/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!