Mint arról beszámoltunk, nincs elég működő szerelvény, ezért a ráckevei H6-os HÉV-en 18 százalékos, a gödöllői H8-ason 13-23 százalékos, míg a csepeli H7-es vonalon 12 százalékos férőhelycsökkenést okozna az állami fenntartó.
„A rendelkezésre álló járműkapacitás a jelenlegihez képest 4 motorvonategységgel kevesebb jármű napi forgalomba adását teszi lehetővé” – írta a MÁV–HÉV Zrt. a HÉV járatritkításainak indoklásaként a menetrendi tervezetről szóló előkészítő anyagokban a HVG szerint. A MÁV–HÉV Zrt. kapacitásszűkítési tervét a BKK és a főváros is hevesen bírálta (a MÁV–HÉV utóbb közleményben reagált a sajtóhírre).
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán a HÉV járatritkításával kapcsolatban megírta, hogy mindez Budapest számára teljesen elfogadhatatlan.
Az állam működésképtelenségének a budapestiek nem lehetnek kárvallottjai
– emelte ki bejegyzésében. A főpolgármester hozzátette, hogy évek óta kongatják a vészharangot, hiszen számukra régóta világos, ha az állami fenntartású MÁV–HÉV nem szerez be új járműveket, vagy nem pörgeti fel a felújítást, akkor ellehetetlenülhet a közlekedés Budapest külső kerületeiben és egy sor agglomerációs településen is.
„A MÁV–HÉV-et üzemeltető állam gyakorlatilag azt várja tőlünk, hogy válasszunk: a csepeliek, a soroksáriak, vagy épp a cinkotaiak közlekedését áldozzuk fel pusztán azért, mert ők nem végzik rendesen a feladatukat. A válasz nyilvánvaló: egyiket sem!” – hangsúlyozta Karácsony Gergely.
Amit ők akarnak, az az utasoknak hosszabb várakozást, tumultust, rosszabb minőségű szolgáltatást, majd nyilvánvalóan az autós forgalom növekedését, több dugót, rosszabb levegőt eredményezne
– húzta alá a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!