Iványi Gábor a Magyar Hangnak adott csütörtöki interjújában megjegyezte, hogy ha találkozna Orbán Viktor kormányfővel, akkor elmondaná neki, hogy szégyellje magát. És azt is hozzátette:
Világosan látszik: Orbán Viktor nem hisz Istenben. Nem hisz abban, hogy egyszer Isten ítélőszéke elé kerül, és el kell számolnia minden korábbi tettével.
A beszélgetésben többek között válaszolt arra a kérdésre, hogy az egyháza elleni támadások mögött Orbán Viktor személyes haragja állhat-e, és hogy mi történt, valamint, hogy vannak-e még olyan oktatási intézmények, ahol rezeg a léc.
Az interjúban a MET elnöke azt is állította, hogy a kormányfő nagyjából 24 évvel ezelőtt, 2000 körül azt üzente neki, hogy ha kiáll vele egy közös fotóra, „akkor kiemelt támogatást fog kapni”. Mire Iványi Gábor – elmondása szerint – visszaüzent, hogy ilyen módon nem igényli a támogatást, csupán annyit adjanak, amennyi jár is neki.
Az interjú megjelenését követően Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a Mandinernek nyilatkozva visszaüzent a lelkésznek.
Orbán Viktor nem szokott üzengetni senkinek, így Iványi Gábornak sem. Nem szép dolog a hazugság, különösen egy paptól
– mondta a miniszterelnök sajtófőnöke.
Inkasszó, bezáratás és demonstráció
Mint arról beszámoltunk, az adóhatóság nyáron inkasszózta a Magyar Evangéliumi Testvérközösség összes bankszámláját, így az egyház teljesen padlóra került anyagilag. Ezt még megfejelte, hogy az egyház <a href="https://index.hu/belfold/2024/08/27/ivanyi-gabor-magyar-evangeliumi-testverkozosseg-met-iskola-ovoda/" id="hyperlink_6cb2ef777fb21f6d45f9ea1ecf6b9099" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!