Új időszámítás kezdődött az egészségügyben október elsejétől Budapesten, mivel a fővárosban is elindult az új ügyeleti rendszer, amellyel kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) sok ellenvetése volt, de az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, Csató Gábor szerint a vármegyei tapasztalatok alapján bevált az új alapellátási ügyeleti rendszer, amelyet mostanra a budapestiek igényeihez is hozzáigazítottak.
Az OMSZ szóvivője, Győrfi Pál az eddig elmúlt napok alapján azonban úgy látja, nem tudták pontosan felmérni az igényeket Budapesten.
„Tizennyolc ügyeleti telephelyen kezdődött el a tevékenység Budapesten. Ezeket egy gondos előkészítő munkával jelöltük ki, amelynek során a közlekedési útvonalakat, a tömegközlekedést, az egészségügyi intézmények elhelyezkedését, a lakosságszámot és még nagyon sok tényezőt figyelembe vettünk. A 18 telephely közül három egyébként dedikált gyermekügyeletként működik.Összességében a három nap alatt 259 beteget láttunk el, köztük 59 gyermek, illetve 17 év alatti fiatal volt” – jelentette ki Győrfi Pál.
A mentősök szóvivóje hozzátette, hogy igazán súlyos esettel nem találkoztak, jellemzően enyhe tünetekkel – torokfájás, gyengeség, szédülés stb. – miatt fordultak az ügyelethez a betegek, akiknek körülbelül 15 százalékát kellett aztán továbbirányítani még valamilyen kivizsgálásra, ellátásra, kórházba.
„A többieknek gyakorlatilag sikerült megoldani az egészségügyi problémáját” – összegezte az első tapasztalatokat az InfoRádióban Győrfi Pál, majd hozzátette, hogy a 259 betegből 150 beteg kapott valamelyik ügyeleti telephelyen ellátást, ők azok, akik az ambulanciákra mentek be.
Október 1. óta 73 címre ki is kellett menniük ügyeleti gépjárművel, hogy a betegeket a lakásukban lássák el, mivel állapotuk vagy az élethelyzetük miatt nem tudtak bemenni az ügyeletre. Győrfi Pál ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „a rendszer terhelése a várakozás alatt maradt”.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!