A magyar belpolitikai életet sem hagyta hidegen a magdeburgi tragédia híre, melyre Orbán Viktor és Szijjártó Péter mellett Kocsis Máté is reagált. A fideszes politikus közösségi oldalán tette közzé gondolatait a karácsonyi vásáron történtekről, 11 halottról és 60 sérültről írt.
Majd leszögezte, hogy „a gyilkos egy szír terrorista. Az első szó a megrendülésé, amiért német családok a halott szeretteiket kapták a fa alá”. Ezek után hangsúlyozta, miért „nem lehet szó Magyarországon a migránsok beengedéséről”. Posztját részvétnyilvánítással zárta: „vigasztalást kívánunk az áldozatok hozzátartozóinak!”
A Fidesz kommunikációs igazgatója Magyar Péternek üzent
Menczer Tamás több Facebook-bejegyzést is közzétett a magdeburgi tragédiáról, egyben utalva a nyolc évvel korábbi berlini eseményekre is. Ismételten kiemelte, hogy „Magyarországot meg akarjuk védeni a bevándorlástól, valamint a brüsszeli és a magyar bevándorláspárti politikusoktól!” Ezt megelőzően együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit.
Szombat délelőtt viszont már Magyar Péternek üzent, mondván: „Ez a bevándorlás. Egy őrült terrorista most Magdeburgban mészárolt! Ezért nem engedhetjük, hogy olyanok döntsenek Magyarországról, akik veszélybe sodornák a hazánkat.”
Te ilyen ember vagy. Te azt követeled, hogy tartsuk be a brüsszeli bevándorláspárti szabályokat, mert szerinted azok megvédenek bennünket. Na igen, a németeket is megvédték, ugye?! Szerinted mindenkit be kell fogadnunk! Ezt mondta a te EP-képviselőd!
− kritizálta a Tisza Párt európai parlamenti képviselőit Menczer Tamás, majd úgy fogalmazott: „Én meg azt mondom, hogy nemet kell mondanunk a bevándorlásra, és nemet kell mondanunk azokra, akik Magyarországot Manfred Weber utasítására veszélybe sodorják! Te ilyen ember vagy. Ezért kell téged megállítani!”
Magyar Péter álhírnek nevezte a Kocsis Máté által közölteket
A Tisza Párt elnöke szombat délelőtti posztjában először részvétét nyilvánította a németországi áldozatok hozzátartozóinak, majd számonkérte Kocsis Mátét, hogy álhírt közöl a halottak számáról, valamint az elkövetőről.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!