Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az Indexnek elmondta, hogy áll az árvíz elleni védekezés az OVF részéről.
Mint mondta, a Szigetközben már felgyorsult az apadás, ugyanis nincs utánpótlása a víznek, úgyhogy ahol az állami védvonalakon úgy ítélik meg, a töltéserősítéseket már elkezdhetik visszabontani. Hozzátette: a 24 órás figyelőszolgálat továbbra is figyelemmel kíséri a történéseket, ahogy teszik ezt a Dunakanyarban is.
Az önkormányzatok majd azokat homokzsákokat kezdhetik el bontani – és ahhoz keresnek segítséget –, amelyeket egyáltalán nem ért víz. Amiket ért víz, és bármilyen jelenséggel kapcsolatba kerültek, vagy jellemzően előfordulnak ott jelenségek, azokat még nem bonthatják vissza
– közölte a szóvivő.
Elmondta azt is, hogy Budapesten 50 centimétert csökkent a vízállás, a tetőzésekről pedig azt mondta, hogy szombat hajnal óta lefelé halad az árhullám, jelenleg Paksot is elhagyta már.
A hétfőn a tetőzést Baján várják, kedden pedig Mohácsra érkezik majd meg a víztömeg, a tetőzésektől pedig szerdán búcsúzhatunk el.
Arra a kérdésünkre, hogy mikorra várható az árvíz tényleges vége, elmondta, hogy a másodfokú készültség nagy valószínűséggel a jövő hét második felére várható. Azonban azt, hogy teljes mértékben mikorra szűnhet meg az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!