A XVIII. kerületi Kapocs Magyar–Angol Két Tannyelvű Általános Iskola a célnyelvi mérésekben jóval az elvárt szint felett teljesít, célnyelvi és más tanulmányi versenyeken is számos díjat hoz el, akkreditált Tehetségpont, és emellett még ökoiskola is. Lényegében az egyetlen általános iskola a környéken, ahol az angol nyelvet két tannyelvű oktatási program keretében sajátíthatják el a diákok. Ennek köszönhetően évek óta jelentős túljelentkezés van az első évfolyamra.
Mégis, szerkesztőségünket most egy aggódó szülő kereste meg, ugyanis szerinte „a Külső-Pesti Tankerületi Központ olyan intézkedéseket tervez bevezetni a 2025/2026-os tanévtől kezdve, ami rendkívül megnehezítené a gyermekek, szülők és tanárok mindennapjait, és minden bizonnyal kihatással lenne az iskola szakmai munkájára”.
A tankerületnek éppen megelőznie kellene, és támogatnia egy ilyen sikeres iskola fennmaradását. Egy jó nevű budapesti általános iskolát próbál tönkretenni a tankerület
– fogalmazott.
A szülő hozzátette, hogy a tanári és a szülői közösség „szorosan, jó kapcsolatban” működik együtt, és a tankerület szűkre szabott anyagi támogatását a szülők saját maguk egészítik ki, hogy a különböző kisebb-nagyobb beruházásokat (tantermek kifestése és dekorálása, bútorokkal és egyéb számítástechnikai berendezésekkel való ellátása, szellőztetőberendezés beszerelése, klímaberendezések telepítése, az udvar parkosítása, az udvari padok, szaletlik javítása, évente kétszer zöldítő napkeretében friss virágok ültetése) az iskola meg tudja valósítani.
Az ügyben érintett tankerületi igazgató, Rábel Krisztina neve egyébként onnan lehet ismerős, hogy ő volt a Karinthy Frigyes Gimnázium polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárait posztjukról felmentő tankerületi vezető, akit aztán bíróság elé is idéztek. Ám hiába a pereskedés, a tanárok jogosan lettek felmentve állásukból – legalábbis erről számolt be honlapján február 20-án a Külső-Pesti Tankerületi Központ.
De hogy mik is lennének pontosan ezek az intézkedések? Nézzük!
Döntés a vélemények előtt
„A Kapocs Magyar–Angol Két Tannyelvű Általános Iskola férőhelyhiány miatt a telephelyén kijelölt Kandó Téri Általános Iskola épületében indítja első évfolyamos osztályait, valamint a 2025/26. tanévre két első évfolyamos osztály (egy normál tanrendű és egy két tannyelvű a korábbi két párhuzamos két tannyelvű osztály helyett) meghirdetését engedélyezi a tankerület” – írta a Külső-Pesti Tankerületi Központ tájékoztatójában február végén.
A tankerület felmérte az iskolában lévő tantermek elhelyezkedését, illetve méretét a tanulói létszámot illetően, ugyanis a jelenlegi szabályozás értelmében a 2000 előtt épült iskolákban 1,5 négyzetméter kell hogy jusson egy tanulóra. „Tudomásom szerint az iskola hivatalosan befogadható tanulói létszáma 457 fő. Jelenleg 444 gyermek tanul az intézményben” – mondta az anonimitást kérő szülő. Ezen felmérés alapján, ha kivesszük a rendszerből a kifogásolt tantermeket méretükre és elhelyezkedésükre (pl. szuteréntermek) hivatkozva, az iskola tanulói létszámát figyelembe véve már csak 369 gyermek tanulhatna az intézményben.
A fenti tájékoztatást állítólag a szülők március 5-én kapták kézhez azzal a kiegészítéssel, hogy március 21-ig van lehetőség véleményezni a fent említett két változást. Emellett a tanulói és önkormányzati véleményezési időszak – akik támogatásukról biztosították az iskolát, és nemmel szavaztak a KLIK javaslatára – is egyidejűleg zajlott azonos határidővel. Igen ám, de ezzel szintén egy időben (tehát március 5-én) a tankerület már tényként közölte a Kapocs iskola körzetébe tartozó tanköteles korú nagycsoportos óvodás gyermekek szüleivel, hogy
a 2025/2026-os tanévben mindössze egy két tannyelvű osztály fog indulni, a másik osztály általános tanrendű osztályként indul a Kandó Téri Általános iskolában, kapocsos tanárokkal.
A változásokat egyébként a tankerület azért eszközölné, mert korábban felmerült, hogy nem megfelelő a levegőminőség a Kapocs egyes tantermeiben (szám szerint kettőben, a 11-es és 12-es alagsori termekben), így ha azok kiesnek, akkor az iskola hivatalos befogadóképessége a jelenlegi tanulói szám alá csökkenne.
Emellett a tankerület az iskola nevét is megváltoztatná a jövőben – Kapocs Általános Iskola és Magyar–Angol Két Tannyelvű Általános Iskolára –, hivatkozva arra, hogy a 2025/2026-os tanévtől kezdve normál tanrendű osztályokat is indítanának az intézményben – vagy a kijelölt intézményekben, ez még nem tisztázott. Viszont a szülők szerint az iskola neve már így is túl hosszú, ráadásul benne van ebben a hosszú névben, hogy „általános iskola”, tehát lefedi a normál tanrend lehetőségét is.
A tankerület álláspontja
Az Index kérdéseire válaszolva Rábel Krisztina, a tankerület vezetője közölte, hogy intézményeiket minden évben megvizsgálják, és csak olyan helyiséget engednek használni, amelynek a „levegőminősége, fényviszonya, mérete megfelelő az egészséges és színvonalas oktatásra”. Elmondása szerint a Kapocs Magyar–Angol Két Tannyelvű Általános Iskola pincetermeit még vizsgálja a Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya, ahol nemcsak a levegőminőség és a fényviszonyok problémásak, hanem a belmagasság is, ugyanis a kívánatos 3 méter helyett csak 2,15 méteres.
Az iskolában éppen a keresettség okán tervezünk telephelybővítést, hogy a jelenleg is működő osztályok mellé tudjon további osztályokat is indítani az iskola
– fogalmazott a vezető. Hozzátette, hogy azon dolgoznak, hogy a tanulók és a szülők számára is megfelelő megoldást találjanak, ettől függetlenül a telephelyként kijelölt iskola a Kapocstól 2,5 kilométerre található.
„A leendő elsősök szüleit személyre szóló levélben tájékoztatta a tankerület a körzetes óvodákon keresztül. Mivel a kijelölt telephelyen a Kapocs iskola pedagógia programja szerint a Kapocs iskola pedagógusai tanítanak, így az iskolára jellemző minőségi nevelés-oktatás biztosított” – fejtette ki Rábel Krisztina. Kiemelte, hogy a jelenlegi tanulók számára ez semmilyen változtatással nem fog járni, viszont egyértelművé tette, hogy számukra is igyekeznek biztosítani a megfelelő körülményeket.
„Konténertermek beállítását nem tervezte és nem is tervezi a tankerületi központ, mivel a közelben tud férőhelyet biztosítani a tanulóknak” – zárta válaszát.
Négy hónap
Hogy pontosabban megértsük az ügy idővonalát, vegyük pontonként az elmúlt szűk egy év történéseit, ugyanis a szülők az iskolával karöltve rövid úton megoldották a tankerület által kifogásolt termek levegőminőségi problémáját.
- 2024 májusában egy iskolabejárást követően a tankerületi igazgató felszólította az iskolát a könyvtár és az alagsori termek kiürítésére (oktatás ezután nem folyhatott ezekben a termekben) a nem megfelelő szellőzésre és a terem rossz levegőjére hivatkozva.
- Az iskola proaktív módon reagálva a kifogásokra szülői segítséggel és építési vállalkozó bevonásával 2024 nyarán megtalálta a megoldást a szellőztetésproblémára.
- 2024 szeptemberében egyeztettek a tankerület műszaki főosztályvezetőjével, a kivitelezővel, majd 3 oldalú szerződést köttetett a tankerület, az iskolai alapítvány és a kivitelező között a probléma megoldására hivatott szellőzőberendezés telepítéséről, az iskola és a tankerület 50-50 százalékos közös finanszírozásában. Emellett szülői közreműködéssel az egyik napi használatban lévő termet is kifestették és a probléma egyik forrását jelentő falburkolatot is eltávolították.
- Az iskola alapítványi forrásból 8 napon belül átutalta a kivitelezési díj felét (1,5 millió forintot).
- 2024. október 7-én a Synlab kiadta az iskola említett termeiben végzett penészgomba-vizsgálat eredményét, ami az épület egyik szárnyában található termekben készült (ugye a 11-es és 12-es). Annak ellenére, hogy a mérést csak az iskola egyik szárnyának termeiben végezték […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!