Ahogy arra több szervezet is rámutatott az elmúlt időszakban, Európában a Krisztus-hívőkkel szembeni cselekedetek nemcsak megszaporodtak, hanem erőszakosabbá is váltak. Nem véletlen, hogy a keresztény örökség Nyugat-Európában szorongatott helyzetbe került, hiszen egyfelől az illegálisan érkező iszlám tömegek, másfelől az eltörlés kultúráját hirdető baloldali szélsőségesek vonták ostrom alá. Hazánkban viszont az Alaptörvény ismeri el a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, mely szerint Magyarország keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége, ahogy minden gyermek számára biztosítja a keresztény értékrend szerinti nevelést.
Ezzel összhangban nálunk erős a keresztény hagyományokhoz való állampolgári kötődés: a válaszadók háromnegyede (74,9 százalék) gondolja azt, hogy Magyarország kultúrája és hagyományai alapján keresztény ország – sőt, a megkérdezettek 86,4 százaléka pedig arról nyilatkozott, hogy meg is van keresztelve.
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!