Alig több mint háromtucat támogató ajánlotta fel adó 1 százalékát az Orbán Viktor miniszterelnök szülőfalujában működő Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak, bajban lenne a szervezet, ha ezekből a támogatásokból kellene előteremtenie költségvetésének legalább egy részét – a kormányfő falubelijéből lett milliárdos vállalkozó Mészáros Lőrinc elnökölte alapítvány 721 ezer forintot köszönhet a 43 felajánlónak – derül ki a Népszava írásából, amely összeszedte, hogy a kormányzathoz ilyen-olyan módon kötődők közhasznúnak minősített, egyébként állami százmilliókkal és milliárdokkal kitömött alapítványok mennyi felajánláshoz jutottak a hétköznapi emberektől.
Így például
- a fideszes szellemi utánpótlásneveléssel megbízott Mathias Corvinus Collegium (MCC) alapítványa 42 felajánlótól kapott 1,28 millió forintot,
- a Schmidt Máriához, a Terror Háza Múzeum főigazgatójához kötődő Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványnak öten utaltak 382 ezer forintot,
- a „békemeneteket” szervező, Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítványa 148 felajánló 1,78 millió forintjának örülhetett.
A lap szembeállította ezzel az igazi civileknek felajánlott 1 százalékokat is:
- a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) emberi jogi szervezet 3367 felajánlásból 43 millió 780 ezer forinthoz jutott,
- a menekültek, fogvatartottaknak és hatósági erőszak áldozatait védő Magyar Helsinki Bizottság 695 adófizető révén kapott 8 millió 415 ezer forintot,,
- a korrupció feltárásával foglalkozó Transparency International Magyarország alapítványa pedig 329 felajánlótól kapott 4 millió 918 ezer forintot így,
- a hatóságok által rendszeresen vegzált Oltalom Karitatív Egyesületet 9921 ember támogatta 107 millió 843 ezer forinttal.