Leépítést jelentettek be a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.-nél (DKF), miután továbbra sem érkeznek uniós pénzek Magyarországra – jelentette a 24.hu. A lap szerint a tavaly tavasszal még 180 feletti létszámú állami cégnél jelenleg 120 ember dolgozik, de két körben legalább a felüket elbocsátják.
A céget 2021-ben alapították, tulajdonosi jogait a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda fennhatósága alá tartozó Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. (DMÜ) gyakorolja, amelynek ügyvezetője a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöke, Guller Zoltán, akit az állam által felvásárolt Vodafone vezetésébe is beültettek.
A cég feladata az volt, hogy felügyelje a nagyobb állami hivatalok, állami cégek költségvetési és európai uniós projektjeit, illetve maga is megvalósítson ilyeneket, csakhogy az uniós támogatások befagyasztásával nincs olyan munka, amit kizárólag ők menedzselnének, és a minőségbiztosítási feladatok, illetve két egyéb konzorciumi partnerként vitt projekthez felesleges a több mint százfős csapat.
A lapnak az egyik munkatárs arról beszélt, hogy 1-1,5 évig olt munka, de
az elmúlt időszakban nem kevés malmozás is volt.
A munkatárs szerint a tavalyi választások után kezdett romlani a helyzet, elvették a 13. és 14. havi fizetéseket, majd leváltották a korábbi vezérigazgatót.
A cég csak tavaly 1,1 milliárd forint értékben adott megrendeléseket a számos állami megbízást elnyerő 4iG Zrt.-nek, de a kormányzati kampányokat szervező cégeiből tavaly 10 milliárdos osztalékot kivevő Balásy Gyula féltestvére, Balásy Bulcsú Fornax ICT Kft.-je tavaly 780 milliós, idén 220 milliós megbízáshoz jutott tőlük.
(Borítóképünk illusztráció.)