Ötvenforintosokkal fizetett svájci frank helyett egy 51 éves magyar férfi Lenzburg városában – írja az Argovia Today.
Az aargaui ügyészség szerint a férfi májusban hajtott egy mobil autómosóba, ahol 15 darab ötvenforintost dobott be az automatába, amely elfogadta az érméket, így 30 frank (12 600 forint) helyett mindössze 750 forintot fizetett. A férfi ezután lemosta az autóját és elhajtott.
A rendőrség csalás miatt 300 frankos (127 ezer forintos) bírságot szabott ki rá, az autómosó cégnek pedig 435 frankot (184 ezer forintot) kell fizetnie kárpótlásul. Vagyis a férfinak végül több mint 310 ezer forintjába került az autómosás.
Nyitóképünk illusztráció.
* * *
Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.
Forrás:
http://hvg.hu/kkv/20240912_csalas-otvenforintos-automosas-svajc#rss
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!