Jelenleg a kereslet és a kínálat egyensúlyának megbomlása a legnagyobb gazdasági probléma Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója szerint. Az üzletember egy székesfehérvári üzleti fórumon beszélt, ahol kiemelte, hogy miközben a 2008-2009-es válságban 4,5 százalékon tetőzött az infláció, tavaly ugyanez a mutató már 11,5 százalékon állt.
Ha innen nézzük, akkor 2008 a mai helyzethez képest csak egy válságocska volt” – idézi Sinkót a Portfolio.
Hozzátette, hogy bár Törökország előnye behozhatatlannak tűnik az infláció tekintetében, Európában már csúcsra tört Magyarország, ugyanis Moldovát is megelőztük.
A sportklub tavalyi évét sikeresnek nevezte, ugyanis vevőik többsége rugalmas volt, így a költségnövekedésüket át tudták hárítani – vagyis „köszönik szépen, jól vannak”.