Csoportos létszámleépítés lesz a Zalakerámia tófeji gyárában, a részleteket várhatóan szerdán jelentik be az osztrák tulajdonosok a dolgozóknak – derül ki az RTL Híradójából.
A falubeliek úgy tudják, az ott dolgozó 207 ember 80-90 százalékát elküldik, ami szerintük a gyár bezárását jelentheti. Az MSZP szerint a kormány által megemelt bányajáradék miatt kerülhetett bajba a cég. Lázár János miniszter korábban a külföldi tulajdonosok kiszorítását tartotta kívánatosnak az építkezési alapanyagokat gyártó cégekből.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium ugyanakkor azt közölte a csatornával, hogy az elhúzódó háború, és az elhibázott brüsszeli szankciók lehetetlenítették el a cég működését. A tárca közölte, segítenek elhelyezkedni az elbocsátott dolgozóknak, mint mondták, sok üres állás van Zala megyében.