Közel 230 ezer forintot számláztak ki a propagandamegbízásokkal vastagon kitömött Balásy Gyula cégei a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. csak annak a levélnek a megtervezéséért, amelyet Orbán Viktor nevében küldtek ki a nyugdíjasoknak idén februárban a 13. havi nyugdíjról – derül ki a Lakmusz cikkéből.
A tényellenőrző oldal munkatársa a kormányzati propagandáért felelős Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter minisztériumában nézhette meg egy közadatigénylést követően a tárca és a két jelzett cég közötti 10,66 milliárd forintos keretszerződés részleteit, aminek körülbelül fele – 5,1 milliárd forint – a legutóbbi nemzeti konzultáció eredménykommunikációjára vonatkozott, körülbelül fele pedig egyéb megbízásokat tartalmazott, többek között az említett levelet, mely után a lap szerint
egy ügyfélkapcsolati menedzser három, és egy tervezőgrafikus nyolcórás munkáját számlázták ki.
A cégek mindenesetre jól tejeltek a tulajdonosnak, aki 10 milliárdos osztalékot vett ki belőlük.
A 40 darab, összesen 5,58 milliárd forint értékű megbízások között emellett vannak busásabb munkák, így 1,5 milliárd forint a „Több mint egy éve tart a háború” kampányra, aminek keretein belül egy 25 másodperces kisfilm készült, de más mellett közel 1,3-1,3 milliárdért vállalták a 30 év alatti anyák szja-mentességéről, illetve az ország- és vármegyebérletetről szóló kampányt.
A Balásy-cégek ezek mellett kommunikációs tanácsokat adtak, kommunikációs felkészítést tartottak, sajtótájékoztatót szerveztek, sőt támogatták a kormányszóvivői feladatokat is.
Korábban megírtuk, hogy Balásy Gyula érdekeltségei alaposan kiveszik a részüket az atlétikai vb-vel kapcsolatos feladatokból is: