Elárasztották a munkagépek a kínai Hszincsiang régiót, május utolsó hetében ugyanis kezdetét vette az a projekt, melynek keretein belül a kínai állam egy tízezer méteres lyukat szeretne fúrnia az ország egyik legnagyobb sivatagában. A fúrás célja elméletben az, hogy feltérképezzék, pontosan milyen kőzetek is találhatók az ország alatt, illetve, hogy olyan felméréseket készítsenek, melyeket a földrengésekhez és vulkánkitörésekhez hasonló környezeti kockázatok során tudnak hasznosítani.
Az ország emellett abban is bizakodik, hogy a több mint tíz kőzetrétegen átívelő ásás utat nyit majd a krétakori időszakba is, ebben a mélységben ugyanis már akár 145 millió évvel ezelőtti leleteket is találhatnak.
Nem megy minden olyan egyszerűen
Ahogy az a Bloomberg jelentéséből kiderült, a fúráson dolgozókat már az első napokban meglepetés érte, a föld alatt lévő kőzetek ugyanis sokkal nedvesebbek voltak, mint amire számítottak. A projekt tudósai úgy hitték, a víz nem hatol be ilyen mélyen a kőzetekbe, a gyakorlat azonban rájuk cáfolt.
A kutatók továbbá abban reménykedtek, hogy a kontinens alatt meghúzódó gránitréteg alatt majd bazaltot találnak – ezt abból következtettek ki, hogy az óceáni kéregben ezt a felépítést figyelték meg –, a gyakorlat azonban ismét rájuk cáfolt, a vulkáni gránit alatt ugyanis csak még több, ez esetben már metamorf gránitot találtak.
A fúrási projekt nehézségét a legjobban egy teherautóhoz lehet hasonlítani, mely a stabil út helyett két vékony, kifeszített acélkábelen halad
– magyarázta a kínai állami hírügynökségnek Szun Csinseng, a Kínai Mérnöki Akadémia akadémikusa a fúrással kapcsolatban, hozzátéve, hogy a projekt előreláthatólag 457 napig fog tartani.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2023/06/04/kina-10-ezer-meter-mely-lyuk/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!