Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Már azelőtt elhalványodott a húsvét előtti Nagyböjt vallási-spirituális jelentéstartalma, hogy VI. Pál pápa hamvazószerdától húsvétig tartó 40 napos böjti időszakot két szigorú napra, hamvazószerdára és nagypéntekre szűkítette 1966-ban. A bűnbánat és lelki megtisztulás szép lassan tavaszi tisztító- és fogyókúrává alakult át, és ma már egy szelet torta vált ki sokaknál „bűntudatot”. A diétaipar pedig fokozatosan rátelepedett a böjtre, úton útfélen hangoztatva, hogy
a böjtölés az ember természetes állapota, beépült biológiánkba,
őseink napokig, sőt hetekig éltek étel nélkül, mégis egészségesek maradtak. Ezért ha el akarjuk kerülni a civilizációs betegségeket, az elhízást, a cukorbetegséget, a szívbetegségeket és a rákot, jobb ha visszatérünk az eredeti, jól bevált módszerhez, és böjtölünk.
Nyilván nem naponta háromszor étkeztek a vadászó-gyűjtögető elődök, hanem annyiszor, amennyiszer adódott. Alkalmazkodtak a hozzáférhető-megszerezhető kínálathoz, és egyszer hopp, máskor kopp, a lakomákat szűkebb napok követték. Ettek, amikor csak módjuk volt rá,
viszont sohasem böjtöltek. Az ugyanis önkéntes koplalást, tudatos választást, önmegtartóztatást jelent.
Eszük ágában sem volt fogyózni, (öntudatlanul) léböjtbe vagy ketogén diétába kezdeni, de még csak nem is úgy paleóztak a paleolitikumban, ahogy azt ma klubfotelekben ülve elképzeljük. Nem volt egyetlen, természet adta, idillien változatos étrend. A sarki régiókban gyümölcsök híján állati fehérjékre támaszkodtak – és támaszkodnak most is – az eszkimó közösségek, míg a dél-afrikai Juǀʼhoansi törzsek főként vadon élő növényeket ettek. Ha rossz idők jártak, akkor éheztek, ami egy kiszámíthatatlan és kényszerű időszak volt számukra.
Nem tudtak róla, de 2-3 nap után náluk is beindult a vészhelyzeti anyagcsere, a ketózis, amikor a szervezet saját elraktározott zsírjait kezdi energiaforrásként felhasználni. Ezt az állapotot próbálják elérni a most divatos ketogén diéta hívei is, látványos fogyásokat elérve. Csakhogy sok tízezer éven át biztos, hogy nem tetszett az ősöknek, és egyáltalán nem találták hasznosnak, ha napokig nem tudtak enni.
Ha találkoztak volna egy modern, önsanyargató diétázóval, kalóriatáblázattal a kezében, minimum bolondnak tartották volna.
Az éhező ősember mítosza
Körülbelül 10 ezer évvel ezelőttig az emberek 30-50 fős csoportokban együtt élve gyűjtögetésből és vadászatból szerezték táplálékukat. Addig nem ettek, amíg nem találtak ehető növényeket vagy kaptak el valamilyen állatot. Ébredés után többnyire nem volt reggeli, napjuk egy részét élelemszerzéssel töltötték, és bármit elfogyasztottak, ami csak a kezükbe került. Ott telepedtek le hosszabb-rövidebb időre, ahol volt elegendő ennivaló, ha csak kevés akadt, tovább vándoroltak.
Sok kutató éppen a ősközösségek mobilitása és rugalmassága miatt vitatja azt az elképzelést, hogy a vadászó-gyűjtögetők rendszeresen napokig vagy hetekig koplaltak volna.
Megkérdőjelezve azt az elképzelést is, hogy a böjtölés természetes.
Az ősemberek nem böjtöltek időszakosan, hanem szűkösebb időkben éheztek, katasztrofális ínségek idején éhen haltak. Ám ha volt mit enni, akkor a kis méretű, egalitárius közösségek tagjai egyenlő mértékben jutottak élelemhez, a táplálékforrások azonban – jellemzően – viszonylag gazdagon rendelkezésükre álltak.
A jóllakott […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!