Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Lezártunk egy 16 éves korszakot, a magyar társadalom jelenleg komplex, sokszor ellentmondásos pszichológiai és szociológiai folyamatokon megy keresztül. Hogy látod szociálpszichológusként, mi történik most a különböző csoportokban?
Nem annyira egyszerű a helyzet, hogy vannak a győztesek és a vesztesek, mert vannak azért, ha nem is sokan, akik más pártokra szavaztak, és a győztes–vesztes sem homogén tábor. Habár a társadalmi léptékű változások nem ennyire gyorsan mennek végbe, a társadalmi normák esetében egyik napról a másikra történő változás tanúi lehetünk és lettünk is.
A kommunikáció már a választások másnapjára megváltozott: az elmúlt 16 évben sok munkahelyi környezetben döntöttek úgy emberek, hogy inkább csöndben maradnak, vagy kódokban beszéltek, a szervezetek vezetői sokszor előzetesen igazodtak. Csak nehogy baj legyen, csak ne mondjunk semmit, ne kockáztassunk. Nem biztos, hogy mindig baj lett volna, de volt egy előzetes igazodás, ami megalapozott volt. Ez egyik napról a másikra szűnt meg.
Hogy változnak meg a normák egy éjszaka alatt?
A társas normák azt fogalmazzák meg, hogyan gondolkodnak, éreznek és cselekszenek az emberek. Mondanál példát a norma gyors változására április 12. után?
Magamon is látom a változást: most adtam le az ELTE honlapjára egy szöveget és előtte megálltam, hogy ez vajon oké lesz? Majd rádöbbentem, hogy hát persze hogy oké lesz – ez is utal arra, hogy a norma gyorsan tud változni. Vagy a választások másnapján készítettem egy interjút egy tanárral, és míg korábban mindenki óvatosan, összekacsintva fogalmazott, most teljesen természetesen mondta el a véleményét az oktatási rendszerről.
Egy nap alatt megszűnt a gát, mert a választáson egyértelművé vált, hogy a társadalom nagy többsége így gondolkodik, hogy ez a kritikus vélemény alkotja a többségi konszenzust.
Kaptunk egy objektív bizonyítékot, hogy amiben korábban éltünk, már nem konszenzuális. Nyilván a közvéleménykutatások miatt fokozatosan nőtt ez a magabiztosság, de kézzelfoghatóvá csak a választási eredmény kihirdetésekor vált. Amerikai kutatók Trump-hatásnak hívták azt a jelenséget, amikor az amerikai elnök 2016-os győzelme után a választások előtti állapothoz képest hirtelen megnőtt a megkérdezettek előítélete a Trump által ellenségnek kikiáltott csoportokkal szemben.
De két hét alatt persze nem az előítéletességük mértéke változott meg, hanem a környező társadalmi norma: Trump nyert, tehát bizonyosságot nyert, hogy az amerikaiak többsége ezt a véleményt osztja, így ez a vélemény már nyíltabban vállalható. Ez az, amit egy választás egyik napról a másikra meg tud változtatni. Az értékek, attitűdök lassan változnak, de a társas norma gyorsan.
A győzteshez húzás elve
A Medián legutóbbi mérése szerint a választások után két héttel tovább zuhant a Fidesz, és nőtt a Tisza támogatottsága. Hogyan magyarázza ezt a szociálpszichológia?
Mivel a kormány még alakul, a működéséről nem lehet véleményt formálni, az embereknek még lehet egy idealizált képük arról, hogy mi minden fog történni, kritikai hangok még nem igazán jelentek meg. A Medián eredménye a győzteshez húzást, angolul Bandwagon effectet mutatja, amikor az emberek azért támogatnak egy véleményt, vagy pártot, mert azt látják, hogy az népszerű, vagy győztes.
A Medián-kutatás azt is visszaigazolja, hogy az emberek nem szeretnek kiállni a vesztes mellett, még azok se, akik korábban támogatták, és elhitték róla, hogy nyerhet és képes sikeresen kormányozni. A Fidesz részéről ugyan logikus volt, hogy a győzelem előzetes hirdetésével igyekezett motiválni szavazóit, de miután nem sikerült beváltani ezt az ígéretet, az további csalódást okozott a híveinek. Ez azt a kérdést is felveti, hogy ha ez nem vált be, akkor miért higgyem el a többi állításukat? Ez tipikus kognitív disszonancia redukció: támogattalak, nem hoztad, amit vártam tőled, ettől rosszul érzem magam és elfordulok tőled.
Szociálpszichológiai kutatások szerint a választók többsége nehéz érzéseket (szorongást, izgalmat, félelmet) él meg szavazás előtt, majd megkönnyebbül utána. Vagyis a szavazásnak van egyfajta nyugtató, stresszoldó oldala. De az a hangulat, ami Budapest és több nagyváros utcáin április 12-én éjjel érezhető volt, jóval több ennél.
Ez a szorongás, izgalom azokban az országokban is jellemző, ahol klasszikus politikai vetésforgó helyzet van, ahol komplikáltabb a politikai rendszer és nem két pártra szűkül le a küzdelem. Ott igaz, hogy átéli ugyan a kampánystresszt, de utána, még ha veszteséget tapasztal is meg, idővel megkönnyebbül. Nálunk viszont az elmúlt 16 évnek rengeteg vesztese volt, és egyre inkább kezdték feladni az emberek a reményt a változásra, vagy legalábbis meggyökeresedett az a vélemény, hogy a Fideszt nem lehet leváltani. A Tisza szavazók számára a kampány Dávid és Góliát harcává vált, amelyben azonban óriási volt a tét mindkét oldal számára: mindennek vége, ha a Fidesz marad hatalmon, vagy mindennek vége, ha nem a Fidesz marad hatalmon.
Érzelmileg csak erre az egy napra, április 12-re koncentráltunk. Kicsit olyan ez, mint a gyerekszülés: sokáig csak a szülés pillanata van a fejedben, és miután túlvagy rajta, akkor szembesülsz, hogy a java még hátravan.
Nem hasonlítanám a mostani helyzetet a szülés utáni depresszióhoz, de annyiban mégis jó az analógia, hogy mindenki kissé megzavarodik az irdatlan felelősségtől, ami a nyakába szakad. Azért sem kizárólag felhőtlen boldogságról van szó, mert az előttünk álló feladatok mellett mindenki elkezdi most összeszedni, mi minden történt a 16 év alatt. Mennyi veszteségünk volt, mennyi érzelmi energiát fektettünk abba, hogy megtanuljunk együttélni a rendszerrel. A külföldre ment gyerekek, az elveszett állások, a rosszul működő intézmények, a meg nem pályázott ösztöndíjak, az összeveszett családok.
Új identitás születik
Mennyire volt alkalmas Orbán Viktor karaktere arra, hogy egyrészt hívei belevetítsék az alakjába a saját egzisztenciális vagy egyéb félelmüket és reményeiket, míg ellenzői a mindenható gonosz megtestesítőjének tekintsék?
Ezekben az évtizedekben könnyű volt a problémákra külső magyarázatot találni és mivel a Fidesz egy emberre épült, könnyű volt azonosítani a probléma forrását és – nem ok nélkül – rátolni Orbán Viktorra a felelősséget. És valóban érdekes kérdés, hogy ha a dolgok nem úgy mennek valakinek a saját életében, ahogy szeretné, akkor kire lehet hárítani a felelősséget most. Ez a fajta felelősség is új érzés lehet sokak számára.
A jövőbe nézésben is van egy csomó szorongás: mi lesz, ha elmúlik az a mostani állapot, hogy van egy összefogás, egy közösségi élmény,
egy új identitás, hogy a piros-fehér-zöld zászlós ember lehet, hogy közel áll hozzám.
A Tisza-szavazókban az attól való aggódás is megjelent már, hogy mi lesz, ha majd nem értünk egyet, hogy fogjuk kezelni az ellentmondásainkat. Az elsőre felvetődött oktatási miniszter kapcsán kialakult vita nem egyszerű szakmai diskurzus volt, hanem megjelent benne a félelem: nehogy már egymásnak essünk, ne essen szét ez a közösség.
Magyar Péterék a közösségi médiát is tudatosan használva olyanokhoz is eljutottak, akik kormánypárti médiát fogyasztottak, vagy épp apolitikusak voltak. Hogyan változik meg a kisebbségi vélemény?
Erre jó példa a kegyelmi botrány, amikor a Fidesz és a közmédia napokig hallgatott. Már a teljes közösségi média őrjöngött, mikor a kormánypárt saját követői is jelezni kezdték, hogy lépni kell. Ezután indult el a válaszreakció. Vagyis a buborék, amit részben a közmédia, részben a Fidesz-közeli média képezett, a közösségi médiában ilyen mértékben nem létezik, az információ át tud járni egyik oldalról a másikra. A Fidesz saját tábora is felháborodott, holott elvileg hozzájuk nem kellett volna megérkezzen ez az információ, ha az információs buborék tökéletesen működött volna.
Hogyan vezet polarizációhoz a mi és az ők szembeállítása, amit a kormánypárt képviselt? Alkalmazható-e a shared affiliation elmélete (pl. a közös nemzeti identitás kiemelése) a megosztottság tompítására egy ilyen mélyen megosztott helyzetben?
A vélemények polarizációja tökéletesen emberi és normális folyamat. Közösségi lények vagyunk, ahogy a világot észleljük, ahogy érzünk, viselkedünk, abban nagy szerepet játszik az, hogy másokkal érintkezünk, megfigyeljük őket. Ha megosztom másokkal azt a véleményt, hogy kedvelem a városi biciklizést, és kiderül, hogy a társaság többi tagja is így gondolkodik, akkor három megerősítés után már nem pusztán kedvelem, hanem hajlandó leszek akár harcosan kiállni a véleményem mellett. Vagyis, ha konszenzus van egy véleményt illetően, az egyre szélsőségesebbé válhat. Ha pedig valaki azzal érvel, hogy az autós közlekedés is fontos, én még inkább védelmembe veszem a már amúgy is sarkos véleményemet, és még szélsőségesebb nézeteim lesznek a bringázásról. Hozzá kell tenni, hogy vannak esetek, amikor meggyőz a kisebbségi vélemény, de többnyire megszilárdul, sőt szélsőségesebbé válik az eredeti véleményem az arról való vita eredményeképp.
A baj abból fakad, hogy mindehhez érzelmeket és erkölcsi ítéletet kapcsolunk, elkezdjük utálni, aki nem hozzánk hasonlóan gondolkodik, és beindul egy erkölcsi polarizáció is: az enyém az egyedüli helyes vélemény, a másiké a helytelen. Itt jön Orbán és minden populista politikus felelőssége, aki megválasztásától kezdve nem a teljes népet képviseli, hanem ellenségnek kiált ki bizonyos csoportokat. Egy kutatásban megvizsgáltuk a nemzeti konzultációk „kérdéseit”, és arra jutottunk, hogy nagyon sok olyan állítás szerepelt ebben, ami arra vonatkozik hogy, ki lehet része a nemzetnek.
Megdöbbentő volt, hogy egy magyar eredetű növényt vagy állatfajt előbb soroltak a nemzethez, mint valakit, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/heavy-mental/2026/04/28/valasztas-utani-pszichologia-kende-anna-interju/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!