Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Nem is olyan régen történt, a 19. század legeslegvégén, hogy a lélekbúvárok elkezdték elkülöníteni a félelmet, az idegességet és a belső nyugtalanságot. Utóbbi kapta a szorongás nevet, és ez a magyar elnevezése nagyon kifejező. De akkor még nem volt teljesen nyilvánvaló, hogy önmagában a szorongás nem rossz dolog. Sőt, az ember (Homo sapiens) evolúciója során kifejezetten a túlélést szolgálta.
Kellemetlen, de adaptív érzés volt. Túlélési szempontból sokkal jobban „megérte” inkább feleslegesen parázni valamilyen veszélytől (mondjuk egy kihalt sötét helyen), vagy tartósan készenlétben lenni (szorongani), tartani az ellenségtől, mint flegmán, felszabadultan járni-kelni, ellazulva relaxálni. Mert kifizetődőbb volt 99-szer tévesen szorongani (elfutni, ha megrezdült a bokor), mint egyszer tényleg pórul járni. Azok maradtak fent, éltek túl, akik parázósabb alkatok voltak.
Ezért génjeinkben hordozzuk a szorongást. Úgy is mondhatjuk, hogy „gyárilag” így vagyunk behúrozva.
Szorongani normális és előnyös, olyan, mint egy füstjelző: jó, ha megszólal, ha tűz van, viszont nem segít, hanem akadályoz, ha már a pirítósnál is üvölt.
„És hogy miért vagyunk szorongó lények? Azért, mert van énünk” – csap bele rögtön a lényegbe Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus, A siker tervezhető, a 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet és a Lélek igazságai című könyvek szerzője. Nagyjából hároméves korunktól – másként persze, mint felnőttként –, de már foglalkozunk az elmúlással is. És mindenki elgondolkodik azon, hogy eljön az a kozmikus botrány, hogy egyszer majd nem leszünk. Ez egy annyira szorongató felismerés, hogy a psziché azonnal elkezdi védeni önmagát. És mit csinál? Nyomja le a tudattalanba.
Akkor hát mi is a szorongás? – teszi fel a kérdést a két műsorvezető, Tokár Tamás és Kárpáti Rebeka.
A szorongásnak nincs tárgya, a félelemnek viszont van.
Ezért mit teszünk valójában egész életünkben? Nem mást, mint hogy tárgyakat keresünk a megfoghatatlan létszorongásunknak, hogy inkább féljünk. Ezért is pontatlan például a „klímaszorongás” kifejezés, hiszen ott tudjuk, hogy a változó éghajlat a nyugtalanság tárgya, azaz a klímafélelem lenne a helyesebb kifejezés. Persze ha megkapargatnánk a felszínt, akkor kiderülne, hogy valójában nem a globális felmelegedés a félelem tárgya, hanem valami nem megfogalmazott, mély elégedetlenség „a fennálló világgal szemben”. Tehát mégiscsak egy szorongásról van szó.
A nagy kérdés az, hol van az a határ, amitől már rossz?
Talán az egyik legtalálóbb megfogalmazását egy laikus barátja mondta a pszichológusnak: „a szorongás az a szemét dolog, ami megakadályozza, hogy azzá legyek, akivé válhatnék”. Amikor a túlaggódás, túlgondolás, a holnap miatti aggodalmak már testi-lelki-érzelmi instabilitást okoznak, beszűkülünk, tehetetlennek érezzük magunkat, kicsúszik a lábunk alól a talaj, nem tudunk úgy hatni a hétköznapjainkra, ahogy hathatnánk, mert a negatív gondolatok dominálni kezdenek.
Amikor nem rajtam múlik, hanem csak történik az életem, és egyszerűen átmegyünk egy sodródásba.
Játszótéri jelenet, üvölt a szülő a gyerekkel. A kérdés az, miért üvölt a gyerekkel? Azért, mert tényleg olyat csinált, vagy valójában azért üvölt, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/til/2026/01/16/podcast-limpar-imre-szorongas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!