A Covid−19 egyik legismertebb tünete az ízérzékelés elvesztése volt, viszont a legtöbb érintett néhány héten belül visszanyerte ezt a készségét, de egyeseknél ez akár hónapokig, sőt évekig elhúzódott. Amennyiben az ízérzékelési zavar három hónapnál tovább tart, azt az úgynevezett poszt-Covid tüneteként tartják számon.
Egy új, svéd és amerikai tudósok által elvégzett kutatás olyan molekuláris és szerkezeti elváltozásokat fedezett fel az érintett betegek ízlelőbimbóiban, amelyek először adnak tudományosan megalapozott magyarázatot arra, miért veszítették el tartósan az ízérzéküket − írja a Discover Magazine.

Öt ízből kettő megmaradt
A Chemical Senses folyóiratban megjelent tanulmány elkészítéséhez a kutatók 28 olyan személyt vontak be, akik legalább egy évvel a Covid-fertőzésük után is tartós ízérzékelési zavarról számoltak be. A résztvevők egy részletes teszten estek át, amelyhez több mint 50 tesztcsíkot használtak fel. A kutatók azt mérték, a vizsgált személyek mennyire képesek érzékelni az öt alapízt: az édeset, a sósat, a savanyút, a keserűt és az umamit.
Meglepő mintázatot állapítottak meg a vizsgálatból: nyolc résztvevőnél egyértelműen kóros teszteredményeket azonosítottak, tizenegy személy pedig kifejezetten az édes, keserű és umami íz érzékelésének elvesztéséről számolt be. A sós és a savanyú íz érzékelése azonban jellemzően nem változott – ez az aszimmetria pedig fontos nyomnak bizonyult a kutatók számára.
Az ízjelet erősítő fehérje cserben hagyja az agyat
A magyarázat megtalálásához a tudósok 20 résztvevő ízlelőbimbójából vett biopsziás mintákat elemeztek. Egyes mintákban feltűnően alacsony szintet mértek egy PLCβ2 nevű fehérje genetikai előanyagából (vagy más néven prekurzorból), amely az édes, keserű és umami ízek érzékeléséért felelős sejtekben játszik szerepet – viszont a sós és a savanyú esetében egyáltalán nem található meg. Ez magyarázatot adhat arra, miért éppen ez a három íz tűnik el, miközben a másik kettő megmarad.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2026/03/09/covid-19-izerzekeles-elvesztes-tanulmany-feherje-regeneracio/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!