A monda szerint, amikor egy elefánt tudja, hogy végnapjai közelednek, egy olyan helyre indul utolsó erejével, ahol halott rokonai vannak. Eszerint elefánttemetők lennének a világ különböző pontjain, agyarakkal, elefántcsontokkal és koponyákkal. A populáris kultúrába is bekerült ez a szép gondolat, a Disney Az oroszlánkirály című mesefilmjébe például, ahol egy elefánttemető kísérteties képeit láthatják a gyerekek. Aki látta, nem felejti, inkább újból és újból beleborzong a hiénák és az elpusztult elefántok csontjainak képeibe.
Afrikában és máshol is találtak már több elefánttetemet egy viszonylag zárt területen, ami lehetett volna valóban szándékosan létrehozott elefánttemető, de alaposabb vizsgálat után kiderült, a csontok és maradványok egy helyre csoportosulását aszály, orvvadászat, természeti esemény vagy mérgező növény fogyasztása okozta. A kutatók nem tudták bizonyítani, hogy az állatok direkt mentek volna oda és inkább mítosznak tartják az utolsó vándorutat, mint valóságnak. Az viszont tény, hogy az elefántok eltemetik halottaikat.
Bébielefántok temetője
Pont egy éve látott napvilágot a hír, miszerint India észak-bengáli régiójában egyéves és még fiatalabb, természetes halált halt (légzési betegség, fertőzés) ázsiai elefánt bébiket szinte teljesen eltemetve találtak egy teaültetvény melletti, sáros vízelvezető árkokban. Csak a lábaik lógtak ki a földből, vagyis az elföldelők a fej eltemetésére koncentráltak, valószínűleg azért, hogy azt ne találják és csonkítsák meg a ragadozók. Mivel az árkok körül elefántlábnyomokat fedeztek fel, a nagyok tehették oda kicsinyeiket, majd földet hordtak rájuk – tehát valóban elásták a tetemeket. Ormányukkal sikerült a talajt is elegyengetni az árok felett.
A közelben lévő teaültetvényen dolgozók sokáig hallották az elefántok trombitálását és bömbölését, feltehetően a gyász és a szomorúság hangjait.
Ez volt az első eset, hogy ázsiai elefántok temetkezési szokására találtak bizonyítékot, eddig csak a nagy fülű afrikai […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2025/03/13/elefant-temetkezes-orvvadaszat-halal/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!