A sporthisztéria egyidős az emberrel, feltehetően már az ókori görögök is őrjöngtek, sírtak, nevetve ünnepeltek vagy szurkoltak az olimpiákon. A sportot már régóta a tömegek ópiumaként emlegetik, amint azt Brian Uzzi, a Northwestern Egyetem professzora elmondta: sokak számára nemcsak játékot jelent, hanem valós és intenzív érzéseket vált ki (különösen a nagy téttel bíró események).
Mint a szerelem
A csapat iránti érzelmek rokoníthatók a szerelemmel: az azonosulás, az összetartozás érzése, a lojalitás – a szurkolók szenvedélyes viselkedése mögött a szerelemnél is működésbe lépő (aktiválódó) idegi struktúrák állnak. Ezek a jutalmazáshoz és az érzelmi feldolgozáshoz kapcsolódnak.
Desmond Morris egy könyvben a futball törzsi karakterét hangsúlyozza, amennyiben egy nagyobb embertömegnél figyelhetők meg ugyanazok az érzelmek: ragaszkodás, lelkesedés, együttérzés. Ez nemcsak a szurkolókra, de az edzőkre és a csapatokra is jellemző. A nagy sportpillanatok megőrzik a csoporton belüli kohéziót: ha kimegyünk egy meccsre, láthatjuk, hogy az emberek büszkék és boldogok, ha klubjuk nyer, és levertek, csalódottak, ha veszít, mert azonosulnak az egy közösséget, helyet képviselő csapattal.
A kutatások azt mutatják, hogy minél több ember szurkol együtt, annál intenzívebbek az érzelmek. Mivel a drukkerek személyes ügynek tekintik a játék kimenetelét, ha […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!