Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Ha elhagyjuk a várost, azonnal megragadnak, szemünkbe szöknek, belénk hasítanak az éppen most virágzó repcetáblák. Sárga, sárgászöld színpompájuk valósággal ragyog a határban, elnyomva minden más tavaszi színkavalkádot, annyira intenzíven uralják a tájat, hogy szinte le sem tudjuk róluk venni a szemünket, csak bámuljuk a csodás színt megbabonázva.
Na de mi késztet minket virágzó repceföldek bámulására, miért fog meg bennünket ennyire ez az élénk sárgászöld szín? Miért nem más árnyalatok ejtenek rabul?
Mondhatnánk persze, hogy magában a repcében, ebben az Indus völgyéből származó, káposztafélék családjába tartozó, lágy szárú hasznos ipari növényben gyönyörködünk, mert magjából kiváló olajat lehet préselni, és a méhek is odáig vannak érte, mi pedig a repcemézért. A valóság azonban az, hogy mindenféle számító előfeltevés nélkül, ösztönösen szegezzük szemeinket a repceföldekre, méghozzá azért, mert az emberi szem ezt a színt érzékeli a legintenzívebben.
Megfog minket a szivárvány közepe
Nappal a látható fény (ibolyától a mélyvörösig húzódó) színei közül a szivárvány közepét elfoglaló
élénkzöld és sárgászöld színek fogják meg leginkább tekintetünket, mint amilyen színű például a virágzó repcemező,
míg a legkevésbé az ibolyakékre (lilára) és a sötétpirosra vagyunk érzékenyek. Mi, emberek tehát nem egyforma intenzitással látjuk a különböző színeket, és furcsa módon nem a (legmagasabb frekvenciájú, ezért legmagasabb energiájú) lila színtartományra kapjuk fel először fejünket, hanem a kisebb (fizikai) ernergiájú zöldessárga árnyalatokra.
Pedig szemünkben a három alapszínre (vörös, zöld és kék, RGB) külön-külön érzékeny csapokkal fogjuk fel a fényhullámokat (azaz a vörösre és a kékre is külön receptorunk van), amelyek aztán idegingerületet és annak megfelelő színérzetet keltenek bennünk.
Körülbelül 200 színárnyalatot tudunk megkülönböztetni a szivárvány színskáláján,
(ezenfelül még további sok-sok millió kevert árnyalatot), mégis messze a zöldessárgákat, sárgászöldeket látjuk a legvilágosabbnak és legragyogóbbnak.
De vajon miért? Mi szükségünk lehet(ett) erre a képességre?
Mit látnak az állatok?
Mint oly sokszor, most is beköszönnek az evolúciós magyarázatok. Már csak azért is, mert az emberi látás messze kiemelkedik az állatvilágból. Ilyen színpompát ennyire élesen észlelni csak kevesen képesek (a majmokon és néhány más állaton kívül), olyannyira, hogy azt sem túlzás kijelenteni, hogy
az állatok többsége, hozzánk képest, jóformán színvak.
A lovak például szürkének látják az eget, a szarvas és a vaddisznó nem tudja megkülönböztetni a pirosat a zöldtől (ezért aztán akár lángvörös bundában is álcázhatjuk magunkat az erdőben), az aranyhörcsög pedig egész életében fekete-fehérben mozizik. Na és a bika sem látja a pirosat, csak azt, hogy valami idegesítő textilt lenget előtte a torreádor. Cserébe persze az állatok jobban látnak a sötétben, és kiszagolnak szinte mindent.
Itt a piros, hol a piros?
Sötétedéskor a különböző színek intenzitása esetünkben is megváltozik, és már nem a sárgászöld árnyalatokat, hanem a kékeszöldeket látjuk a legélénkebben, a piros színre pedig mi is vakok leszünk (egyszerűen feketének látjuk). Ezt a jelenséget nevezik (egy cseh fiziológusról elnevezve) Purkinje-eltolódásnak. Nem is kell az esti szürkület, már az árnyékba kerülő meleg színek is (sárga, vörös) hirtelen elveszítik ragyogásukat, méghozzá sokkal inkább, mint a hidegek (kék, sötétebb zöld), ezért lesznek feltűnőbbek éppen a kékeszöldek.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
