Köztudott, hogy a higany az egyik legmérgezőbb eleme a periódusos rendszerünknek, ebből adódóan pedig rengetegen félnek tőle. Egy higanyos hőmérő eltörése például egy kisebb katasztrófával is felérhet, a helyzet azonban az, hogy a higannyal kapcsolatban sokkal több a tévhit, mint azt elsőre hinné – a fém ugyanis rövid ideig ugyan, de akár puszta kézzel is megérinthető, mindenféle szövődmény nélkül.

Mivel a higany nem tud a bőrünkön keresztül felszívódni, így nyugodtan megérinthetjük, az semmilyen káros hatással nem lesz ránk; ha azonban a tenyerébe helyezne néhány cseppet, biztosan meglepetés érné. Ennek elsősorban az lenne az oka, hogy mennyire nehéz maga a fém. Ugyan a higany viszkozitása – más néven a belső súrlódása a csúsztató feszültséggel szemben – valahol a víz és a tej között van, annak sűrűsége az előbbinek több mint tizenháromszorosa.
Így míg egy köbcentiméternyi víz körülbelül egy grammot nyomna, addig ugyanennyi higany már 13,6 grammot.
Mint írtuk, a bőr nem képes felszívni a fémet, ez azonban nem jelenti azt, hogy óvatlanul kellene bánni vele – elég ugyanis egy aprócska vágás ahhoz, hogy a higany a véráramba kerüljön, mely már komoly problémákat okozhat. A legnagyobb veszélyt azonban nem ez jelenti, hanem az, ha a cseppek elválnak egymástól, akkor ugyanis sokkal könnyebben kezdenek el gőzzé alakulni, a belégzés pedig messze a legkönnyebb módja annak, hogy a higany a szervezetünkbe jusson és ott felhalmozódjon.
Mi történne, ha lenyelné?
Sokak meglepetésére semmi, valószínűleg még csak rosszulléttel sem járna, a halál pedig végképp nem opció. Ez annak köszönhető, hogy az elemi higany lenyelése az egyik legrosszabb módja a felszívódásnak – az ugyanis bekerül a bélrendszerbe, az ott töltött idő alatt azonban kevesebb mint 0,01 százalékát veszi fel az, így ha véletlenül lenyelt egy kis higanyt, nem kell aggódnia, nem hal meg – ettől függetlenül semmiképp se űzzön a tevékenységből hobbit.
A higanymérgezés a legtöbb esetben a fém felhalmozódásának a következménye, akár sókon, akár szerves vegyületeken keresztül. Kevesen tudják, de a szervezetbe önkéntelenül bevitt higany jelentős része a táplálékláncban magasabb szinten elhelyezkedő halak fogyasztásából származik, amelyek kisebb halak fogyasztásával higanyvegyületeket halmoztak fel a saját szervezetükben. A halfogyasztástól azonban nem kell tartózkodni, az ugyanis nem valószínű, hogy higanymérgezéshez vezetne, a tudósok szerint pedig továbbra is az egyik legegészségesebb módja a húsfogyasztásnak.
Mennyire veszélyes?
Mint írtuk, a higany a legkönnyebben gáz halmazállapotban, belélegzéskor a tüdőnkön keresztül tud a véráramba jutni, ami már komoly problémákat okozhat. Olyankor fennáll a higanymérgezés lehetősége, amely a következő tünetekben nyilvánul meg:
- fejfájás, hidegrázás, láz;
- feszítő mellkasi fájdalom, köhögés;
- kézremegés;
- hányinger, hányás, hasi görcsök, hasmenés.
A panaszok tovább súlyosbodhatnak, amennyiben hosszabb ideig van kitéve higanygőznek, ez esetben már a következő tünetekkel is lehet, hogy szembe kell néznie a Michigani Közösségi Egészségügyi Minisztérium <a href="https://www.michigan.gov/-/media/Project/Websites/mdhhs/Folder1/Folder23/mdch_MercurySpillFactsheet.pdf?rev=916fb3c2020c439f8d8acce076b76aec" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/til/2023/06/02/higany-tevhitek-veszelyek/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!