Egy 47 éves Hot Springs-i apa kapta az első teljes szemgolyó átültetést, aki egy 3 évvel ezelőtti balesetben elvesztette bal karját, bal szemét, orrát és állát – írja a Nature. A helyreállító műtétek sikerültek, most pedig megvizsgálták, hogy egy év elteltével, hogy szuperál az új szem.
A műtétet tavaly végezték a New York-i Egyetemen teljes arcátültetéssel. Az új szem egészséges, a retina még a fényre is reagál, de Aaron James mégsem lát vele.
Technikailag ez egy zseniális műtét… feszegeti az innováció határait
– mondja Bohdan Pomahac, a Yale School of Medicine sebésze.
Egy nagy orvosi csapat átültette az egész bal szemet, a körülötte lévő csontos üreget, az orrot, egy darab állcsontot és a kapcsolódó izmokat, idegeket és ereket egy donortól, akinek agya nem mutatott funkcionális aktivitást. A műtét körülbelül 21 órán át tartott. De az orvosok nem is számítottak arra, hogy James látni fog az új szemmel, mert nem volt semmi bizonyíték arra, hogy a donor látóidege sikeresen kapcsolódik majd az agyához.
A látóideg, ami információt küld a retinából az agyba, a központi idegrendszer része, és az, hogy az egész rendszer hogy regenerálódik, még mindig rejtély. A műtét azonban mégis óriási sikernek számít, mert egy lépéssel közelebb viszi a kutatókat a szemátültetéshez, ami egy nap a látást is visszaadhatja majd a szemsérülteknek.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2024/09/11/szem-transzplantacio-szemmutet-innovacio-3d/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!