Akárhogyan is próbáljuk, nehéz magyarázatot adni arra, hogy az egyházakat, bármiféle természetfeletti hiteket és minden, nem evilági elképzelést tűzzel-vassal üldöző materialista-kommunista rendszerek hogyan juthattak arra az elhatározásra, hogy vezetőiket nem csak eltemetik világraszóló állami pompával, de porhüvelyeiket még mumifikálják, és közszemlére is teszik. Az örökkévalóságnak szánva.
A groteszk sor Leninnel kezdődött, amikor 101 évvel ezelőtt, 1924 január 21-én, egyáltalán nem váratlanul, meghalt. Már két évvel korábban agyvérzést kapott, aztán még kettőt. Holttestét három napra kiállították a moszkvai szakszervezetek házának oszlopcsarnokában, és az volt a terv, hogy a vezető forradalmárt a moszkvai Vörös téren egy zárt sírba temetik.
A fogcsikorgató hideg ellenére a gyászolók hosszú sorai nem akartak fogyatkozni, beszámolók szerint legalább félmillió ember várt arra, hogy elbúcsúzhasson Vlagyimir Iljicstől. Majakovszkij, a futurista költő pedig megfogalmazta látnoki sorait: „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!”

Ekkor támadt Sztálinnak az az ötlete, hogy egy Lenin holttestét tartalmazó sírbolt a munkásosztály világméretű zarándokhelye lehetne. Sokan ellenezték a bizarr elképzelést, köztük Lenin özvegye, Nagyezsda Konsztantyinova Krupszkaja, aki még a Pravdába is írt, hogy
Lenin biztosan nem egyezne bele, hogy bálványként imádják a testét.
Hosszas vita után a kommunista párt mégis úgy döntött, hogy mauzóleumot emelnek Leninnnek, amit először fából, majd 1930-ra vörösgránitból építettek fel a Vörös téren, méghozzá az óegyiptomi lépcsős piramisok ihlette formában. A síremlék előtt évtizedeken keresztül kígyózó sorok képe aztán a hivatalos szovjet propaganda alapmotívumává vált.
Ha csak nem éppen a kétévenként esedékes rekreációs elvonulásán tartózkodik, Lenin holtteste, gyapjú öltönyben, üvegkoporsóban, ma is megtekinthető, hétfő és péntek kivételével minden nap, 10 és 13 óra között. Nyáron körülbelül másfél órát, főszezonon kívül már csak 15 percet kell várni az ingyenes bejutásra. Túlzás nélkül elmondható, hogy a bebalzsamozott kommunista vezér megtekintése a párizsi Eiffel-toronyhoz vagy a római Colosseumhoz hasonlítható turisztikai látványosság ma is Moszkvában.

Mumifikálás, újratervezve
Bár a mauzóleum az első piramisokat idézi, szovjet-orosz tudósok egy hagyományostól eltérő, merőben új mumifikálási módszert dolgoztak ki, hogy megőrizzék Lenin testét. Ők is eltávolították a belső szerveket, köztük az agyat, ahogyan eredetileg szokták, és állandó hőmérsékletet (16 Celsius fok) és páratartalmat biztosítottak.
viszont nem ragaszkodnak az eredeti biológiai anyaghoz, ha szükséges, a bőr és a hús egyes részeit műanyagokkal helyettesítik.
Ezért ahogy telik az idő, egyre kevesebb marad az eredeti Leninből. Talán ezért látják sokan viaszbaba szerűnek. Lenin most kétrétegű gumiruhában fekszik, testét balzsamozó folyadék fedi be vékonyan , erre húzták rá az öltönyt. Kétévente egyszer újra balzsamozzák: a testet glicerin, formaldehid, kálium-acetát, alkohol, hidrogén-peroxid és ecetsav oldataiba merítik, másfél hónapra. A pontos összetétel és az eljárás részletei azonban titkosak. Egy biztos: Lenin holtteste folyamatos figyelmet igényel.
Befeküdt mellé a generalisszimusz
Egykori asszisztense visszaemlékezései szerint Sztálin ujjongott Lenin halálakor. Bár 1922-ben őt tette meg a Kommunista Párt főtitkárának, nem sokkal később Lenin már veszélyesnek tartotta és el akarta távolíttatni a posztról. Vetélytársként tekintett ezért Sztálin a bolsevik vezérre. Mindenesetre a fotókon megtört arccal cipeli más pártvezetőkkel együtt Lenin koporsóját.
1953. március 5-én halt meg, hivatalosan agyvérzésben, és ha már ennyire bevált a balzsamos módszer, Sztálin teste is Leninhez hasonló utat járt be. Hiába vezetett be totális terrort és volt felelős több millió ember haláláért, a „generalisszimusz” három napra kiállított holtestéhez és a temetésére csak úgy özönlöttek a tömegek.
A stockholm-szindrómás elmebaj közepette, egymást taposták agyon az egyre duzzadó, hisztérikus emberáradatban.
Becslések szerint 500 gyászoló lelte halálát a Vörös tér környékén.
Sztálin testét szintén bebalzsamozták és üvegkoporsóba fektették (mint a Grimm mese Hófehérkéjét), és a szovjet alapító atya mellé helyezték. A piramiskripta pedig felvette a Lenin–Sztálin Mauzóleum nevet.
Nem sokáig feküdhetett azonban a sírboltban. Miután a vezetői székben őt követő Nyikita Hruscsov fokozatosan feltárta és elítélte Sztálin rémtetteit, nimbusza erősen halványodni kezdett. Amikor egy tíz évet a sztálini Gulágon töltött női párttag (Dora Lazurkina) a XXII. pártkongresszuson előadta az ámuló ateista párttársak előtt, hogy
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/til/2025/01/26/lenin-mumia-balzsamozas-mauzoleum-sztalin-mao-kim-ir-szen/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!