Ahogy a kiíró Egyesület képviselői elmondták, szinte az összes pályázó érdemelne elismerést az eddigi és tervben lévő madárvédelmi intézkedéseik miatt, azonban Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kimagaslóan teljesít évek óta ezen a téren, így a 2023-as Év madárbarát települése címet ők nyerték el.
A pályázaton olyan önkormányzatok indulhattak, melyek már tettek lépéseket az ember és a természet összhangjának megteremtéséért madárvédelmi eszközök (odúk, odútelepek) és egyéb természetbarát módszerek alkalmazásával. A III. kerületi Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat rengeteg környezetvédelmi lépése között szerepel, hogy támogatja ökopedagógiai intézményeit (Pais Dezső Általános Iskola Örökös Ökoiskola, 16 Madárbarát Óvoda, 17 Zöld Óvoda, 8 Örökös Zöld Óvoda), önkormányzati fenntartású az Óbudai Platán Könyvtár Ezüsthegyi Könyvtárában található magkönyvtár, de fontos megemlíteni a fecskevédelmi programot is, ami ingyenes a lakosok számára – műfecskefészek kihelyezését segíti szakmai előadással egybekötve.
Szintén dicséretes, hogy sün- és madárvédelmi program keretében 550 db madáretető és 200 db madárodú került kiosztásra az érdeklődők részére. Az egyik kerületi […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2023/10/26/ev-madarbarat-telepules-madartani-egyesulet-zold-oko/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!