Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Az Antarktisz gleccserei a Föld egyik legfontosabb édesvízraktárait jelentik, és kulcsszerepet játszanak a globális éghajlati rendszer stabilitásában. A hatalmas, több kilométer vastag jégtakaró nemcsak a bolygó hőháztartását szabályozza, hanem óriási mennyiségű vizet is zár magába, így ha ezeknek a jégóriásoknak a jelentős része elolvadna, az drámai, akár több méteres tengerszint-emelkedést idézne elő világszerte.
Ennek következményei pedig beláthatatlanok lennének, városok kerülnének víz alá, milliók kényszerülnének elvándorolni, termőföldek és ivóvízbázisok pusztulnának el, és olyan láncreakciók indulnának el az éghajlati rendszerben, amelyek tovább gyorsítanák a felmelegedést. Az Antarktisz gleccserei lassan, szinte észrevétlenül, mégis könyörtelenül határozzák meg a bolygó jövőjét, ezért minden új kutatás, amely ezek állapotával foglalkozik, létfontosságú a globális felkészülés és alkalmazkodás szempontjából.
Éppen ezért keltett nagy figyelmet az a kutatás, amely arra mutat rá, hogy kavargó, rövid életű „víz alatti viharok” a vártnál is agresszívebben falják fel két kulcsfontosságú antarktiszi gleccser, a Thwaites és a Pine Island jégtömbjeit. A Thwaites-gleccser – ismertebb nevén a Világvége-gleccser vagy Végítélet-gleccser – azért kapta baljós becenevét, mert összeomlása önmagában több mint 60 centiméterrel emelné meg a globális tengerszintet, és mivel egyfajta „dugóként” tartja vissza a mögötte fekvő hatalmas jégtömeget, teljes szétesése akár három métert is elérő emelkedést idézhetne elő hosszú távon. A vele szomszédos Pine Island-gleccser hasonlóan fontos, hiszen mindkettő az Antarktisz nyugati oldalán helyezkedik el, azon a területen, amely az utóbbi évtizedekben a leggyorsabb jégvesztést mutatta.
Az örvénylő tenger lehet a ludas
A Nature Geosciences folyóiratban megjelent tanulmány szerzői éppen ezért arra vállalkoztak, hogy a korábbi kutatásoktól eltérően ne évek vagy évszakok átlagait vizsgálják, hanem órás-napos léptékben elemezzék, miként olvasztja a tenger vizének rövid távú „időjárása” a jégpáncélt. Ahogy Yoshihiro Nakayama, a Dartmouth College mérnökprofesszora kiemelte, szokatlan, hogy az antarktiszi óceán viselkedését ilyen rövid időskálán vizsgálják, pedig ezek az apró ingadozások kulcsfontosságúak lehetnek.
A kutatás középpontjában álló jelenséget szubmezoskálájú-örvényeknek nevezik: gyorsan változó, örvénylő víztömegek, amelyek akár több kilométer átmérőjűek is lehetnek. Olyanok, mintha a csésze kávéba öntött tej apró, örvénylő mintázatait óriási méretben látnánk viszont. Ráadásul ugyanúgy jönnek létre, mint a légköri viharok: ott, ahol a meleg és a hideg víztömegek találkoznak, és ahol az eltérő hőmérsékletű rétegek lökésszerű turbulenciát keltenek – magyarázza a CNN. Ezek a víz alatti „viharok” a nyílt óceánban alakulnak ki, majd nagy sebességgel száguldanak a jég alá. Ott azonban különösen veszélyessé válnak:
a jégtábla aljának egyenetlen felszíne és a tengerfenék közötti szűk térben a örvények felkeverik a mélyebb, melegebb óceánvizet, és közvetlenül a legsebezhetőbb jégfelületekhez vezetik azt.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!