Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Ahogy a mondás tartja, a „legszebb örörm a káröröm”. Csüngenek is a közösségimédia-fogyasztók a pórul járó, leégő, megszégyenülő videókon. Annyira uralkodó ez az irányzat, hogy önálló zsánerként élnek és virulnak a kínos helyzetekről szóló tartalmak. Nyilván azért, mert valami elemi emberi szükségletet elégít ki. Az elesésekről, „fail” videókról, prankekről szóló rövidfilmek népszerűsége mögött azonban több, egymással összefonódó pszichológiai és társadalmi jelenség áll.
A Ma is tanultam valamit podcast legújabb adásában a kárörömre fókuszálunk Tokár Tamással és Kárpáti Rebekával. Maga a szó német eredetű (kár + öröm, Schadenfreude), azt az érzelmet írja le, amikor örömöt, elégedettséget vagy szórakozást érzünk mások balszerencséje, kudarca vagy megszégyenülése láttán. És hogy valóban örömről van szó, azt pszichológiai fMRI-kutatások is megerősítik.
Legártatlanabb megjelenése, amikor önkéntelen örömöt érzünk mások ügyetlensége miatt. Elcsúszik a jeges járdán, elbotlik a küszöbben, melléül a széknek. Mind vigyort csal az arcunkra, ami mögött az a belénk kódolt, mély működés húzódik meg, hogy az emberek természetes módon, mindig és mindenhol társas összehasonlításban gondolkodnak.
Amikor mást látunk hibázni, átmenetileg jobbnak, ügyesebbnek, szerencsésebbnek érezhetjük magunkat.
Ez pedig növeli az önértékelésünket, különösen akkor, ha bizonytalan helyzetben vagyunk. „Nem én vagyok a legbénább” – ami megnyugtató és elemi emberi érzés. Nem véletlen, hogy a film hőskorában azonnal szárnyra kapott a burleszk, és sztár lett a csetlő-botló Harold Lloyd, Buster Keaton, Charlie Chaplin. (Stan és Pannal és a hangosfillm elterjedésével már árnyaltabbá vált az örömforrás, a primer helyzetkomikumok mellé megjelent a szofisztikáltabb jellemkomikum is.)
Amikor valóban a legszebb
Van azonban a kárörömnek egy erősebb szintje, amikor ellenszenves, beképzelt, arrogáns, agresszív, közösséget irritálók járnak pórul. Ha mondjuk egy demagóg despota politikus lezúg a szószékről/pulpitusról, miközben uszító, hazug szónoklatot intéz a néphez, valósággal kiszakad mindenkiből a röhögés. Bármikor és a világ bármely részén. Ez is teljesen ösztönös emberi reakció.
Ilyenkor más kudarcát erkölcsi igazságtételként éljük meg: „megkapta, amit érdemelt”.
Ez az alapmotívum már az első történetek, mesék, majd a filmek örökös szereplője volt és lesz mindig. Elég csak a gyerekeket figyelni, mekkorát kacagnak, amikor leckét kap a dölyfös Döbrögi uraság. És ezért működnek jól azok a videók, amikben valaki nagymellénnyel hencegve intézkedik, rendezkedik, majd, ahogy kell, elbukik – a világ rendje pedig a helyére kerül.
A hirtelen, kiszámíthatatlan elesések, váratlan fiaskók szinte mindenkit nevetésre késztetnek, és nemcsak az önbecsülésünk (amúgy illuzórikus) erősödése miatt, hanem azért is, mert biztonságos megfigyelői pozícióból figyeljük az eseményeket, a veszély „másé”. Ez megerősíti az önkontroll érzetét: „én ezt jobban csinálnám”, „én vigyáznék”. A nevetésnek ősidőktől fogva feszültségoldó funkciója van, a közös nevetés pedig – még káröröm formájában is –, szorosabbra fűzi a csoport összetartozását.
De csak addig, ameddig nincs súlyos sérülés, a helyzet ártalmatlannak tűnik.
Mihelyt kiderül, hogy súlyos következményekkel járt a bukás, a kárörvendők száma drasztikusan lecsökken.
Az adásban szó esik róla, hogy a különféle őrült, önmagukra és társaikra is veszélyes mutatványokkal, durva tréfákkal „szórakoztató”, soktízmilliós nézettségű Jackass-szériában soha nem tudjuk meg, mi történt az áldozatokkal. A formátum lényeges része, hogy a garantált és felhőtlen káröröm érdekében a kellemetlen következményekről jótékonyan hallgassanak a műsorkészítők.
Cinikusok, szadisták
Ha tovább csavarjuk a káröröm potméterét, hamar elérkezünk a cinizmusig, az érzelmileg távolságtartó, kiábrándult, megkeseredett világnézetig,
amikor mások kudarcát már megerősítésként látja az ember.
„Lám, ilyenek mind”, „ha kirakta az internetre, akkor vállalja”, na és a jól ismert jolly joker mondat, a „minek ment oda!”. Mivel az áldozattal nincs közvetlen, személyes kapcsolat, ezért egyértelműen gyengül az empátia. Ezért különösen jellemző az online térre a cinikus hozzáállás. Leértékeli az emberi szenvedést, a cinikus mégsem feltétlenül […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/til/2026/02/06/podcast-karorom-pszichologiaja-cinizmus-szadizmus/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!