Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Ha valaki nagycsaládban cseperedik, egész más élményeket szerez, mint aki egyke vagy csak egy testvére van. De az biztos, hogy a testvérek, legyenek akárhányan is, akár kisebbek, akár nagyobbak, nagy hatással vannak érzelmi intelligenciánk, szociális készségeink fejlődésére. Korábbi vizsgálatokból kiderült, hogy ha nagyobb lánytestvér van és egy kisöccs, a lányok nem lesznek együttérzőbbek, de a korkülönbség is számít. Ha jelentős, akkor könnyebben hangolódnak egymásra, mert a kicsi példaképnek látja a nagyot és így kevesebb konfliktusuk lesz.
Egy alom hátrányai
Képzeljünk el egy egész nagy családot, ahol 10 testvér van, vegyesen fiúk és lányok és mára már a legkisebb is 17 éves. A legidősebb testvért, a 37 éves Kamillát faggattuk, milyen volt egy osztálynyi gyerek között felnőni és a legnagyobbnak lenni. Ahogy felidézi gyerekkorát, azt mondja, „kívülről talán minden normálisnak tűnt nálunk, jártunk zeneiskolába, balettre, sportra, nem is kellett igazából semmilyen konkrét dologról lemondanunk, de egymásért felelősséget kellett vállalnunk és az nagyon nyomasztó gyerekként”.
Később az elszakadás is nehezebb otthonról, „egyrészt tartani kell a szülőkkel a kapcsolatot, másrészt ha ilyen nagy alomban nő fel az ember, akkor nehezebb az önállóság, mert megszokja, hogy mindig van egy idősebb, gondoskodó testvér”. Ez a kisebbeknek és a nagyobbaknak is nehéz.
Ma persze már összetartunk, mintha barátok lennénk, talán mert elég kicsi köztünk a korkülönbség. Segítünk egymásnak, ha kell, ha tudunk, főleg hogy van akinek már gyereke is született.
Kamilla szerint mindig számíthatnak egymásra, és már nem jellemzőek a gyerekkori harcok, veszekedések, de mindegyikőjüket megviselte az otthoni tömeg – volt, akit jobban, volt, akit kevésbé. Egyik öccse a drogokhoz fordult, a húgai mind jártak terápiára, de nem azért, mert nevelniük kellett egymást, hanem mivel a többiekről gondoskodtak, magukról kellett lemondaniuk, ami nehéz gyerekként.
Azt kellett feldolgozni, hogy a saját életedet, preferenciáidat sokszor háttérbe kellett szorítani, ez már így volt kisebb korunkban és felnőttként is. Mikor már pénzt kerestem, fizettem a húgaim albérletét és a saját karrierem teljesen háttérbe szorítottam.
Kamilla szerint egy ekkora családban a szülők nem képesek mindent megcsinálni, amit kell, ezek a testvérekre hárulnak. Így a gyerekkoruk nem az az igazi, felhőtlen, gondtalan időszak, aminek lennie kellene, inkább egy „veszteség élmény”.
Ahogy nőttek, a kisebb testvérek jelezték, ha már nem kellett gondoskodni róluk, nem volt szükségük olyan erős emocionális biztonságra – amit a szülők helyett az idősebbek adtak meg. Az életükre most az a jellemző, hogy többen sínre kerültek már, családot alapítottak, a fiúk együtt, legjobb barátokként járnak nyaralni, de mindannyiukban van egy konstans szorongás, aggodalom, stressz a többiekért. Egy emocionálisan ennyire terhelt és labilis gyerekkor után talán nem is csoda.
Véd- és dacszövetség
Blanka 16 éves, 2,5 évesen kapta öccsét, Ambrust, akinek érkezése mindennél boldogabbá tette, mert már egész kicsinek is gondoskodó, anyáskodó volt. A református családban cseperedő kislány simogatta és beszélt anyukája gömbölyödő pocakjához: „áldás, békesség”. Csak azt bánta, hogy nem húga születik. Kérdésünkre, emlékszik-e még a nagy eseményre, ezt a történetet mesélte:
Apával mentünk be a kórházba a születése másnapján. Nagyon cuki volt, és vittem neki egy nagy Bogyó és Babóca könyvet, de persze egyáltalán nem érdekelte. Az viszont nem tetszett, hogy a mama nem jött haza velünk, beszálltunk a liftbe, ő kint állt és nem mozdult. Azóta sokszor elmesélték a családban, talán ezért is tudom, hogy ez elkeserített, haragudtam rá, szó nélkül hátat fordítottam neki a liftben, sírtam, ő is sírt. Így váltunk el.
Még hozzáteszi, hogy mikor hazaértek a kórházból, nagyon szeretett segíteni a kicsi körül, pelenkázni, vigyázni rá, simogatni, ha hagyta. Később vegyes csoportú óvodába jártak, de csak egy évig voltak együtt. Egy-egy történetre ebből az időszakból is emlékszik, például arra, mikor a kistestvére kiköpte a mandarint uzsonna alatt, mert nem ízlett neki. Erre egy másik kisfiú beárulta az óvónőnél, Blanka pedig vitatkozni kezdett a kisfiúval: „Miért ne köphetné ki, ha nem szereti?”, aztán az óvónők őt dorgálták meg. Arra is emlékszik, hogy Ambrus sokszor fojtogatta játék közben, de a mostani eszével úgy gondolja, ebben nem volt gonoszság, csak nem tudta, hogy küzdjön és nem ismerte az erejét, „én meg karmoltam, az se jobb.”
A másik oldalról Ambrus úgy emlékszik, szeretett legózni a testvérével, de azt sem felejtette el, hogy a nővére a falba verte a fejét, ha vissza akart menni a szobájába és ő ezt nem hagyta.
Az a horpadás még mindig megvan a falon, a fejemen szerencsére nincs.
Most, hogy Blanka már középiskolás, Ambrus pedig még általánosba jár, kicsit eltávolodtak egymástól, de hasonló az ízlésük, szoktak ruhát cserélgetni, ismerik egymás barátait és ha olyan a helyzet, még mindig tudnak együtt legózni. Hetente kétszer a biztonság kedvéért még verekednek egyet.
Sandokan és David Bowie
Laura késői, egyedüli gyerek, nyáron tölti be a 14. életévét, már túl van a középiskolai felvételin, és most […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2025/06/10/gyerek-testver-nagycsalad/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!