Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A kalózokról alkotott képünk valójában kevés forrásból származik. Az egyik Robert Louis Stevenson híres regénye, A kincses sziget (1881). Számtalanszor kiadták (csak magyarul tizenhatszor 1887 óta) és megfilmesítették. Innen jön a romantikus kalózvilág minden ma ismert eleme.
A másik Jack Sparrow, a Karib-tenger kalózai jól ismert, eszelős tekintetű, egyedi mozgáskultúrájú, raszta hajkoronájú kapitánya, aki végleg belénk égetett minden korábbi elképzelést.
Jack az 1700-as évek elején tevékenykedett, a kalózaranykor vége felé.
De már korábban is javában folyt a tengeri rablás. Időszámításunk előtt 75-ben például egy 25 éves római tisztet ejtettek foglyul anatóliai kalózok az égei-tengeri Farmakonisi szigetnél, és csak busás váltságdíj fejében engedték szabadon. Harmincnyolc nap elteltével érkezett meg a váltságdíj, a fogoly pedig hazatérhetett. Rövidesen négy római gálya több száz katonája kereste fel a kalózokat, hajóikat elsüllyesztették, a túlélőket pedig keresztre feszítették. Ez volt az ifjú Julius Caesar bosszúja, amiért túszul ejtették őt. Valószínű, hogy a vele esett közjáték is megalapozta kérlelhetetlenségét ahhoz, hogy később ő legyen az első római császár.
Haverom a kalauz?
A tengeri és part menti fosztogatókat pirate néven emlegetik szerte a világon a „peiratész” (rabló) görög szóból. De mint oly sok mindenre, nekünk erre is külön szavunk van. A legelfogadottabb vélemény szerint a török eredetű kalauz (vezető) szóból alkottuk a kalózt, aki eredetileg utazók „kalauzolásával” foglalkozott. Hogy ez a segítőkész bizalmi poszt miként fordulhatott ennyire a visszájára, nemcsak nyelvészeti rejtély.
A kalózreneszánsz az Amerika felfedezését követő kétszáz évben bontakozott ki igazán.
Egyik fő színtere pedig Amerika és különösen a karibi szigetvilág. Mesés hajórakományok százai vitorláztak Európába, főleg a Spanyol Királyságba a félig-meddig még törvényen kívüli kontinensről. Sok kalandort vonzott a gyors meggazdagodás lehetősége, akik a legkülönfélébb módokon érték el céljaikat.
Mindenekelőtt félelemkeltéssel.
A legszadistábbak
A francia származású François l’Olonnais (kb. 1635–kb. 1668) volt az egyik legkegyetlenebb közülük. Legalábbis úgy hírlik.
Tudni lehetett róla, hogy hírnevét gondosan ápolta.
Alexander Exquemelin hajóorvos 1678-as könyvében (History of the Buccaneers of America) leírja, hogy apránként darabokra csapta áldozatait, mások nyakát pedig addig szorította zsinórral, amíg ki nem pattant a szemük. L’Olonnais állítólag egyszer még egy férfi szívét is kivágta és beleharapott. Gazdagon, de karmikusan halt meg: midőn Panama tartomány parti vizein hajója zátonyra futott, l’Olonnais és emberei egy sebtiben összeácsolt bárkával kijutottak a partra, ahol elfogták őket a helyi kannibál indiánok, és nemes egyszerűséggel mindnyájukat megették.
Nem marad el tőle az angol Edward Low kapitány sem (1690–1724), aki az angliai Westminsterből származott, és már kiskorától érdekelte a tolvajlás. Végigfosztogatta az Atlanti-óceán mindkét partját. Hírnevét leginkább azzal szerezte, hogy előszeretettel vágta le áldozatai fülét, orrát, amiket azután gyűjteménybe rendezett. Soha nem kapták el, Brazíliában veszett nyoma.
A legjózanabb
Ha a kalózkodásra üzleti tevékenységként tekintenénk, akkor a karib-tengeri piac topmenedzsere minden bizonnyal Bartholomew Roberts walesi kalóz (1682–1722) lenne 470 elfoglalt hajóval. A krónika, de még Új-Anglia kormányzója is […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/til/2021/02/09/karibi-kalozok/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
