Sárkányt nevelni mindenki tud már, van hozzá egy csomó filmajánlásunk, de húst? Pedig a jövő vacsorája egy sejtkultúrás csirkemellszelet lehet, amit a semmiből növesztenek egy húskészítő gépben, szépen elférne a konyhapulton a pirító és a vízforraló között. Legalábbis ez a Sodzsinmeat Projekt tokiói székhelyű művészeti kollektíva fantáziája, ami találkozva a tudományos kísérlettel, megvalósult.
A projekt Juki Hanyu, egy kémiai és nanotechnológiai kutatásokban elmélyülő tudós ötlete, akit gyerekkora óta foglalkoztatott a sejtkultúrás hús ideája. Már nyolcévesen töprengett a tenyésztett csirke kivitelezésén, miközben sci-fi mangákat olvasott.
Gyerekként két lehetséges utat látott maga előtt: vagy űrhajókat épít majd felnőttkorában, vagy tenyésztett húst készít. Hanyu végül nem az űr felé vette az irányt, de a konyhában növesztett hús ötlete legalább olyan vad, mint a kozmoszt szelő járgányok alkotása, mégis sikerült megvalósítania. Mára az IntegriCulture cég vezérigazgatója, ami az otthon előállítható hús fejlesztésén dolgozik.
Harmonikus gépi husi
A Sodzsinmeat név a sodzsin rjorira utal, a hagyományos japán buddhista konyhára, ami az erőszakmentesség és a dolgok közt lévő harmóniára alapozva kihagyja a húst, a halat és más állati eredetű termékeket, valamint a csípősebb, növényi hozzávalókat, mint a fokhagyma és a hagyma.
A Sodzsinmeaterre az elképzelésre építve a hús esszenciáját az asztalra teszi anélkül, hogy bántaná az állatokat vagy károsítaná a környezetet, a tudatos tradíciót próbálja ötvözni a high-tech varázslattal. A laboratóriumban tenyésztett hús technikailag igazi hús (persze ez attól is függ, hogyan definiáljuk az „igazi” szót), amelyet állati sejtekből, kontrollált környezetben tenyésztenek.
A folyamat egy kis őssejtmintával kezdődik, amely egy bioreaktorban szaporodik, az eredmény pedig egy olyan szövet, ami nagyon hasonlít a természetes izom- és zsírszövetre.
A processzus egy ipari méretű tartállyban és rengeteg egyéb berendezésben indul, az IntegriCulture pedig ezekből kiindulva egy kompakt, otthonbarát változatot fejlesztett ki, amelyhez csak néhány vegyszer, némi üvegedény és egy kis bioreaktor szükséges. Ezek együtt sem nagyobbak, mint egy légkeveréses fritőz.
Sikeresen létrehoztuk az állati sejttenyésztési protokoll teljesen „csináld magad” változatát
– mondta Hanyu a közelmúltban a BBC Science Focusnak.
Az elv nagyon is egyszerűnek tűnik: a megfelelő sejtek mennek a megfelelő táptalajba megfelelő körülmények közé, és ha hosszabb ideig itt maradnak, szaporodni kezdenek.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2025/11/02/mu-hus-termeszetes-japan-kornyzetvedelem/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!