Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Alekszej Guszev tüzérszázados az 1848-49-es magyar szabadságharc hőse volt. Illés Béla az Új Szó 1945. február 10-i számában a következőképpen írt az orosz tiszt történetének felfedezéséről: „1936-ban a Belorusz Akadémia történelmi osztályának rendezése közben egy olyan aktacsomóra bukkantak, amely nemcsak az orosz történelemről bírt nagy jelentőséggel, de bizonyára érdekelni fogja a magyar történelemírókat, sőt a legszélesebb magyar rétegeket is. Az aktacsomóra ez volt ráírva: Alekszij Guszev tüzérszázados és társainak büntetőügye. 1849. május–augusztus.”
A cikk szerint Guszevet 15 társával együtt letartóztatták a cári orosz hatóságok, azzal az indokkal, hogy a magyar szabadságharc leverésére küldött seregben propagandát fejtettek ki az intervenció ellen, a magyar szabadságmozgalom érdekében. A szerző azt is közölte, hogy az iratanyag nem teljes, csupán a vádiratot és az ítéletet tartalmazza.
Illés Béla szerint a vádiratból nem derül ki egyértelműen, hogy az orosz katonák pontosan mit követtek el, de az ítélet idézi Guszev néhány mondatát, amelyet a bíró beismerésként értékelt: „Azért harcoljunk a magyarok ellen, mert ők ellenségei a Habsburg császárnak? (…) Vagy azért harcoljunk a magyarok ellen (mint egyre halljuk), mert a magyarok elnyomják a területükön élő szlávokat? (…) Nekünk nem ezért, hanem ez ellen kell harcolnunk. Ha a magyar szabadságmozgalom győz, a magyaroknak véres áldozatukkal kivívott szabadságuk védelmére szükségük lesz szláv szomszédaik barátságára. És ilyképpen a magyar ügy győzelme hozná meg azt az eredményt (a Habsburg Birodalomban élő szláv népek szabadságát, amit nekünk – így halljuk – a magyar mozgalom vérbe folyásával kell elérnünk”.
A per a minszki katonai ügyészség előtt zajlott, és meglehetősen rövid ideig, két napig tartott. A 16 vádlott közül hetet kötél általi halálra, kilencet szibériai száműzetésre ítéltek, amelyek közül a legenyhébb 15 év volt. Természetesen a halálraítéltek között volt Guszev százados is, akinek végig kellett néznie társai halálát is.
A negyvenes évek második felében Alekszej Guszev alakja és története bekerült a hivatalos magyar történetírásba. Társaival együtt több korabeli szakmunkában is szerepeltek. De bekerültek az általános iskolai történelemtankönyvekbe is. Az 1948-ban megjelent, 8. osztályosok számára írott tankönyv a következőképpen fogalmaz:
Az orosz seregek nem szívesen harcoltak a magyarok ellen, utálták az osztrákokat.
Guszev és társainak története ezután bekerült a nyolcadikos történelemkönyv 1949-51-es kiadásaiba is, majd a tananyag átszerkesztése után a 7. osztályosok 1951 és 1956 között megjelent könyveibe.
Guszev és társai „kivégzésének centenáriuma alkalmából” a budapesti nehézipari minisztérium Sas utcai részét, 1951 őszén pedig a Sas utcát átnevezték Guszev utcává. Nyíregyházán lakótelepet neveztek el róla, és 1951-ben itt is felállítottak neki egy emlékművet.
A történettel csupán egyetlen probléma van.
Guszev kapitány sohasem létezett.
A magyarok oldalára átállt hős orosz tisztet Illés Béla találta ki. És hogy miért? A világháború végén és azt követően teljes természetességgel a megszálló orosz hadsereg komoly legitimációs gondokkal küzdött.
Számos irodalmi és tudományos műben megjelent az alakja
A hatalom által történt elismerés azonban annyira jól sikerült, hogy a kapitány emlékezete több irodalmi műben is megjelent. Ezek közül az egyik Kovai Lőrinc Fáklyatánc című, 1948-ban megjelent regénye, egy másik pedig Illyés Gyula 1950-es, Két férfi című regénye. Ugyanebben az évben jelent meg Teun de Vries Hoogverad című regénye, amely „kifejezetten Guszev kapitány és társainak szervezkedését, mozgalmuk elfolyását és a résztvevők megbüntetését mutatta be. A könyvet Magyarországon is kiadták […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
