Ki nem gondolkodott már el azon, mihez kezdene, ha egyszer csak százmilliókat vagy milliárdokat nyerne a lottón vagy más szerencsejátékon? Röpködnek ilyenkor a titkos vágyak, hogy mire költenénk először, és a legtöbben határozottan kijelentjük, márpedig bennünket biztosan nem kapna el a gépszíj, nem szédülnénk bele a hirtelen ölünkbe hullott határtalan lehetőségekbe, és bizony igenis megfontoltan, hűvös fejjel, mindent gondosan el- és megtervezve használnánk fel a tengernyi pénzt. Na persze semmiképp sem az összeset, értelmes ember ilyet nem tesz.
És azt is azonnal leszögezzük, hogy semmi esetre sem kürtölnénk világgá hatalmas szerencsénket, nehogy zsarolók célpontjaivá váljunk, és hogy elkerüljük a hirtelen felbukkanó és körénk gyűlő „baráti” tömegek számító sürgölődését.

Vigyázat, könnyen milliárdosok lehetünk!
A hirtelen meggazdagodás „veszélyét” akár még „fenyegetőnek” is vélhetjük, ha azt nézzük, hogy 2021-ben öt milliárdos, harminckettő százmilliós és több mint 3800 milliós szerencsejáték-nyeremény duzzasztotta fel a bankszámlákat. 2022-ben pedig szintén öten váltak milliárdosokká, egyikük december 9-én minden idők legnagyobb hazai Eurojackpot-nyereményével, több mint bruttó 31 milliárd forintjával – inkognitóban persze – felkerült a 100 leggazdagabb magyar listájára. Tizenkilencen százmilliókat, 4383 honpolgár pedig milliókat söpört be, és ha most eltekintünk a milliós összegek gyorsan inflálódó értékétől, és csak a százmilliós és a milliárdos nyereményeket vesszük, akkor is csak
az elmúlt két évben több mint hatvan fővel gyarapodott a szerencsés tehetősek klubja.
Na de mi lett az álmodozások közepette tett határozott fogadalmakkal?
Nem boldogság ez, hanem eszement tortúra…
Hát a legtöbbször az, amit amerikai felmérések és lottómilliomos-történetek mutatnak: a szupernyeremények általában pár év alatt elfogynak, és a boldog nyertesek gyakran még rosszabb anyagi helyzetbe kerülnek, mint Fortuna látogatása előtt.
A hirtelen jött gazdagság ugyanis majdnem mindig
komoly érzelmi sokkal, traumával és identitásválsággal jár, és azonnal elönti a nyertesek agyát egy vérmes adrenalinlöket.
Beszámolók és pszichológusok szerint először bénultság és tanácstalanság lesz úrrá rajtuk, nem tudják hirtelen, mihez kezdjenek annyi pénzzel. Egyik pillanatról a másikra átértékelik és különbözőnek kezdik érezni magukat rokonaiktól, barátaiktól, és nemritkán elszigetelődnek tőlük, mert mindenkiről azt gondolják, hogy irigykedik. Eközben felszakadnak a gondolati, érzelmi gátak, átalakul a személyiség egy olyan valakivé, aki mostantól szinte bármit megtehet. Ugyanakkor feltör a bűntudat is, és úgy érzik, nem érdemeltek ekkora vagyont.
Körülbelül Két hónapig szokott tartani az eufória,
majd menetrendszerűen érkezik az ellenpont: a stressz, szorongás, depresszió.
…és szindróma
Ez a tünetegyüttes és ezek a stációk annyira jellegzetesek, hogy felkeltették a kutatók figyelmét is, és Stephen Goldbart és Joan Di Furia kaliforniai pszichológusok 1997-ben megalkották a Sudden Wealth Syndrome / hirtelen gazdagodás szindróma (SWS) terminust.
Persze az USA-ban bőven akad vizsgálható páciens, mivel mindössze 11 állam engedi, hogy ha a lottónyertesek úgy akarják, akár névtelenek is maradjanak, a többi 39 államban azonban
nyilvánosan fel kell vállalniuk, hogy meggazdagodtak.
Marketingszempontból tartják fontosnak, hogy a nyerteseknek legyen arcuk és nevük. Na meg azért, hogy eltitkolt milliomosokkal még csak véletlenül se sérüljön a játék átláthatósága és a belé vetett bizalom. Az akár zaklatásnak, zsarolásnak vagy más bűncselekményeknek kitett, érzelmileg amúgy is labilis szerencsés játékosok érdekeiről kevesebbet hallani.
Csak kevesen lépnek elő
Hogy mi a helyzet nálunk, nem tudjuk, mert Magyarországon nem kötelező megmutatnia magát az újdonsült százmilliomosoknak, milliárdosoknak, és élnek is ezzel a jogukkal, mert jóformán senki sem akarja arccal vállalni szerencséjét. A kevés kivételek egyike a korábban hajléktalanként élő győri Andraschek László és felesége, akiknek tíz évre sem volt elég a 2013-ban skandináv lottón nyert 630 millió forint. Akkoriban sofőr szállította őket, mára eladták négy lakásukat, belvárosi kávézójukat és a balatoni nyaralójukat, most pedig a házukat árulják, és azt állítják, boldogok.

Egy másik kivétel egy István álnéven szereplő sárvári nyertes, aki 2003-ban 5,2 milliárd forinttal váltott dimenziót. Két év múlva megjelent Lottón nyertem – A magyar lottómilliárdos igaz története című könyvében leírja, hogy nem tudott ellenállni a kétszázezer eurós Ferrarinak, 500 millióból hatgarázsos, nyolc fürdőszobás házat emeltek, és persze a jacht sem maradhatott ki, ahogyan egy 18 milliós gyémántgyűrű sem az ara ujjáról. De hiába az álom sok pénz, István halálos beteg lett, és egy németországi magánklinikán meghalt.
Ők is átestek a hirtelen meggazdagodás szindróma […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/til/2023/08/06/igy-lehet-on-is-titokban-lottomilliardos/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!