Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A nyár a vakáció, a lazulás és a cifra káromkodások évszaka. Folyamatos csapkodások közepette telnek a derűs hetek. A szúnyogok már május végétől emlékeztetnek arra, hogy nem az ember trónol a tápláléklánc csúcsán, és sűrű ismétlésekkel verik belénk a földi fauna főtételét. Karinthy Frigyes a bosszantó tananyaghoz csak annyit fűzött hozzá Nagy Enciklopédiájában, hogy törődjünk bele, „a túlságosan nagy erőkülönbségek közt nem lehet szó győzelemről. Az oroszlán sem bír a szúnyoggal”.
Bárhol megtalálnak, sehol sem vagyunk biztonságban tőlük és horror, amit művelnek velünk. 135 millió éve csiszolgatott innovációjuk alatt művészi szintre fejlesztették a vérszívás vámpírtechnikáját. Tudjuk, hogy csak a nőstény szúnyogok veszik vérünket, hogy speciális fehérjét vételezzenek tojásaikhoz, amúgy a növények nedveit, nektárját szívogatják. De hogy ehhez tűk, kampók, szikék és csövecskék kifinomult biogépezetét használják, már nem annyira közismert.
Amit mi egy egyszerű szívócsőnek, szipókának látunk, az valójában hat különálló tűszerű célszerszám,
amelyek közül a két szélső egy fogakkal ellátott, lándzsaszerű behatolóeszköz. A fióknyelv (hipofarinx) nevű szájszervvel pedig először véralvadásgátló nyálat juttatnak a sebbe, majd vért szivattyúznak ki onnan. Közben kiszűrik a vérből a vizet, amit aztán ott helyben ki is préselnek magukból. A szúnyogcsípést úgy lehetne röviden összefoglalni, hogy fájdalmasan átszúrják a bőrünket, szétnyitott sebet kreálnak, megcsapolják az ereinket, levizelnek, majd elégedetten tovaszállnak.
Lássuk akkor, kikkel is van dolgunk. Ehhez Soltész Zoltán, az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium entomológusának segítségét kértük.
Elemi csapások
Körülbelül 3 ezer olyan faj van hazánkban, amit szúnyogként emlegetünk. A csípőszúnyogok között viszont csak 50 faj őshonos és három inváziós faj él Magyarországon, de csak néhány veszik vérünket. Rajzáskor a Balaton-partot milliószámra ellepő árvaszúnyogok például nem csípnek, csak zavaróan sokan vannak. Bábjaik vázai szőnyegként lebegnek a tó felszínén, meleg idő idején habossá válnak, mintha habfürdőt öntöttek volna a Balatonba.
A leggyakoribb vérszívó a gyötrő szúnyog (Aedes vexans), ami nem véletlenül kapta (a vegzálás után) a vexans nevet a rendszertanban. Nem a legnagyobb a szúnyognemzetségben, úgy 4-5 milliméteres, de annál levakarhatatlanabb és elviselhetetlenebb. Napnyugtakor, estefelé fognak hozzá a kínzáshoz. Idegesítő hanggal, kitartóan zaklatnak, szekíroznak, inzultálnak bárkit, aki hőt sugároz és szén-dioxidot lélegez ki. Csípésük fájdalmas, ha idegesen csapkodunk és káromkodunk, akkor nagy valószínűséggel gyötrő szúnyogok (is) ostromolnak,
ezek az erőszakos lények teszik ki ugyanis az emberre támadó szúnyogok majdnem egyharmadát.
Nincs menekvés előlük, folyamatosan újratöltik tömeghadseregeiket. Tavasztól tél elejéig több nemzedékük is kifejlődik, ha a lárvák számára megfelelõen nedvesek a feltételek.
Július közepén kezdik a szezont a vízparti nyaralókat határtalan örömmel terrorizáló, zömök mocsári szúnyogok (Coquillettidia richiardii). Ahogy nevük is utal rá, az állandó vízfelületek, nádasok környékének élénk zaklatói. A Balatonra különösen jellemző ez a nagyobb termetű, tarka lábú szúnyogfaj. Minden napszakban agresszíven támadnak, árnyékos, fás, bokros helyeken nappal is teljes harckészültségben keresnek donorokat. Naplemente idején már annyira rámenősek, hogy irritáló lesz a jelenlétük. Csípésük nem csak hogy fájdalmas, de könnyen be is gyullad.
Szintén gyakoriak a Balatonnál a meglett 9-10 milliméteres, vérszomjasan támadó és fájdalmasan csípő balatoni szúnyogok (Ochlerotatus annulipes). De mint Soltész Zoltán elmondta, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!