Hiába bírálják a temérdek silány tartalom miatt, újabb és újabb dolgokat tanulhatunk meg a TikTokról, így azt követően, hogy kiderült, az egyik legnépszerűbb alvópóz rendkívül káros lehet, most újabb, szinte minden háztartásban jelen lévő problémára világítottak rá az oktatni kívánó tartalomgyártók.
Ahogyan a legtöbben a háziállataikat sem engedik be az ágyba higiéniai okokból, úgy a fogkefénk helyét is érdemes felülvizsgálni, amint hazaértünk. Egy, a TikTokon edukációs céllal videókat készítő fogorvos, Jordan Brown videója szerint ugyanis nagyon nagy problémát jelenthet az, ha a fürdőszobában tároljuk a fogmosáshoz használt eszközeinket.
Hiába lehetne enni a padlóról, ha van WC a fürdőben
A már több mint 120 ezer like-ot számláló videóban a fogorvos elmagyarázta, hogy bármennyire is makulátlanul tiszta és rendben tartott a fürdőszobánk, amennyiben a helyiségben WC is található, mi is veszélynek vagyunk kitéve – így a fogkefénket is másik szobában kell tárolnunk, ha jót akarunk magunknak.
Elsőre ez természetesen legalább olyan furán hangzik, mint ha valaki azzal állna elő, hogy innentől kezdve a botturmixot az éjjeliszekrényben kell tárolni, mégis érdemes megfogadni a tanácsot. De miért kell a fogkeféket azonnal száműzni a fürdőből? Az ok meglehetősen gyomorforgató.
Ha a feje elmozdítása nélkül rálát a WC-re és a fogkeféjére is, akkor 99,9 százalék az esélye annak, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2023/05/30/fogkefe-wc-higienia-tevhit-bakterium/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!