A százéves kalendárium 2025-re is fehér karácsonyt ígér, de a meteorológusok ezúttal sem kecsegtetnek hóeséssel. A hagyományos népi bölcsességek ugyan rendszeresen csapadékot jeleznek erre az időszakra, ehhez képest a klímaváltozás alaposan eltolta és megváltoztatta a négy évszak arányait.
Az említett kalendárium Mauritius Knauer apát 17. századi megfigyelésein alapul, és ez alapján 2025 novemberének közepétől már vastag hótakarót jelez. Emellett feltételezte, hogy a látható égitestek és az időjárás között összefüggés van, valamint hogy egyes időjárási jelenségek hétévente ismétlődnek. Német meteorológusok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ez a naptár szakmai szempontból nem használható, mivel az időjárás és a klíma az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott a globális felmelegedés miatt.
Dominik Jung, a Wetter.net meteorológusa és Karsten Brandt, a Donnerwetter.de szakértője egyaránt megjegyezte, hogy a kalendárium találgatáson alapul, hiszen az eltelt több száz év bebizonyította, hogy az időjárási jelenségek egyáltalán nem követnek semmilyen ciklust. A meteorológus úgy véli, hogy az emberek évszázadokon át visszatérő mintákból próbáltak következtetést levonni az időjárásra vonatkozóan. Ehhez a szakértő hozzátette, hogy ebben az esetben a tudományos pontosság alárendelt szerepet játszik, mert az idősebb generáció még mindig követi a korábbi előrejelzéseket, még 400 év elteltével is.
Nem a népi megfigyelések, hanem áramlatok határozzák meg Európa időjárását
A 17. századi megfigyelésekhez képest a modern időjárás-előrejelzés már jóval összetettebb képet fest a közelgő télről. Ezek alapján kettős arcú évszakra számíthatunk, a december enyhébb, esős periódusok váltakozásával indulhat, míg februárban erőteljes lehűlés, hóvihar és komoly fagyok jöhetnek. Németh Lajos meteorológus szerint november várhatóan enyhe, párás és ködös lesz, nagyobb fagyokra nem kell számítani, télies időjárás pedig csak 2026 elején lehet.
A tél alakulását meghatározó kulcstényezők között szerepel a La Nina jelenség, amely 2025-ben ismét kialakulhat a kontinensen, viszont gyenge intenzitású lesz, emiatt az északi féltekén hűvösebb, csapadékosabb telet hozhat. A másik tényező a sarki örvény gyengülése, amely szintén gyengül, ezért a hideg északi légtömegek déli irányba haladhatnak, ilyenre utoljára 1981-1982 telén volt példa.
Az Észak-Atlanti Oszcilláció (NAO) az Atlanti-óceán feletti légnyomáskülönbségek miatt váltakozó meleg és hideg periódusokat hoz Európába, míg a sarki örvény állapota dönti el, hogy a sarkvidéki eredetű hideg levegő mennyire tud betörni a kontinens belsejébe. Emellett az óceáni áramlatok is enyhe éghajlatot biztosítanak Európa számára, azonban az elmúlt két évtized téli időszakában már 30 százalékos visszaesést mértek az áramlat erejében.
Év elején jöhet az igazi tél
Az <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2025/11/05/idojaras-elorejelzes-kalendarium-tel-naptar/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!