Az emberi történelem meghatározó állomása volt, amikor az afrikai őshazából kivándorló Homo sapiens összefutott a Vitis vinifera sylvestris nevű eurázsiai kúszónövénnyel, a vadszőlővel, és onnantól már nem volt kérdéses, hogy egy soha nem múló, megbonthatatlan barátság veszi kezdetét. A belőle nemesített csemegeszőlővel is, de legfőképp a borral, az Istenek mámorító italával, amelynek még filozófiája is van.
Utóbb az is kiderült, hogy nemcsak ellazít, oldottá tesz és emeli a hangulatot (egyesekben még fennkölt gondolatokat is ébreszt), de mértékkel fogyasztva egészséges is. Bár egyes kutatók óvatosabban fogalmaznak, az vitathatatlan, hogy tele vannak antioxidánsokkal (polifenolok),
Ezek a vegyületek (resveratrol, különböző flavonoidok) gyulladásgátlók, csökkentik a vérnyomást és az összkoleszterinszintet, akadályozzák a vérrögképződést, jót tesznek a szívnek, segítenek a vércukorszint szabályozásában, védhetnek a prosztata- és a tüdőrák ellen, de még az Alzheimer-, és a Parkinson-kór kezelésében is jótékonyak. Valóságos csodaital.

Ám akad egy kis probléma: a vörösbortól sokaknak megfájdul a feje. De nem csak másnap, ami a sűrű koccintgatások után nem túlságosan meglepő,
hanem már aznap, iszogatás közben is, vagy utána fél órával.
Még olyanoknak is, akik más italoknál, még a fehér bornál sem tapasztalnak ilyesmit. És ehhez nem is kell sokat meginni a vörösborból. Több elmélet is próbálta megmagyarázni a mennyei összképbe bosszantóan belerondító, kellemetlen hatást. Egyesek a borkészítésnél használt kénes tartósítószereket (szulfitokat) okolják, mások a vörösborban előforduló és a vérereket kitágító hisztamint tartják bűnösnek.
Nemrég azonban – úgy tűnik – megtalálták a főkolompost, a kékszőlő-fajták egyik összetevőjét, a szőlőmagban és a héjban lévő kvercetint (quercetin). Ez a flavonoid pigment vegyület más gyümölcsökben és zöldségekben is megtalálható és szintén erős antioxidáns, olyannyira, hogy táplálékkiegészítő formájában még árulják is. Sőt, mivel széles spektrumú vírusellenes tulajdonságokkal is bír, felkerült még a COVID-19 hatásos kezelési szereinek listájára is.
Aznaposságot okoz, de megágyaz a másnapnak is
De a kvercetin önmagában nem okoz fejfájást. Ellenben alaposan megzavarja az alkohol lebontását. Méghozzá úgy, hogy akadályozza, lassítja az alkohollebontó enzim (ALDH2, aldehid-dehidrogenáz) működését.
Az alkohol két lépésben bomlik le a szervezetünkben: először acetaldehidnek nevezett mérgező vegyületté alakul, amelyet aztán az ALDH2 enzim ártalmatlan acetáttá, lényegében ecetté alakít át. Ha ez nem történik meg, vagy csak lassan, akkor felhalmozódik a másnaposságért is felelős, irritáló, toxikus és gyulladáskeltő acetaldehid
és menthetetlenül érkezik a fejfájás és a hányinger.
Egy mutáció következményeként éppen ebből a kulcsenzimből (ALDH2) termel csak minimálisat a nyugat-ázsiai emberek szervezete, ami miatt, finoman szólva sem bírják arrafelé az alkoholt. De Európában is élnek sokan, akiknek elég egy pohár bor és máris rosszul lesznek.
Beüthet a minőség
A vörösboros fejfájás azonban hétpróbás borisszáknál is beüthet,
a kékszőlőszemek ugyanis kvercetinből is körülbelül tízszer annyi tartalmaznak, mint a fehérek.
Ráadásul a szőlő napfény hatására állítja elő ezt az antioxidáns pigment vegyületet, így az olyan napsütötte tájakon, mint a világ egyik legismertebb borvidékén, a testes, minőségi cabernet sauvignon borairól (is) híres kaliforniai Napa-völgyben akár ötször annyi kvercetin is lehet a fürtökben, mint más tájak kékszőlőiben. A tömegtermelésre szánt szőlőfajták tőkéin ugyanis általában több levelet hagynak, így nem kapnak annyi napfényt, mint a gondosabban megmetszett különleges fajták, amelyeknél főleg a minőségre és nem a mennyiségre hajtanak. Ez pedig oda vezet, hogy
a prémium vörösborok – már poharazgatás közben is – fejfájdítóbbak lehetnek,
mint az alacsonyabb kategóriájúak, és főleg azok szenvednek tőle, akiknek a szervezete nem olyan hatékony az alkohol lebontásában, érzékenyebbek az acetaldehidre és hajlamosabbak a fejfájásra.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/til/2024/05/26/ezert-faj-jobban-a-fejunk-a-minosegi-vorosboroktol/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!