Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Mint megírtuk, a NASA egyik legutóbbi ismert projektje során a Starliner űrhajó a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) indult, majd a kapszula hajtóműrendszerének meghibásodása miatt a legénység nyolc hónapra az űrben rekedt. Ez kiváló példát statuál Victor Glover űrhajós kijelentésére, miszerint: „Az űr nagyon kemény hely. Nehezebb, mint amilyennek látszik, és ezt nem hangsúlyozzuk elég gyakran.”
Az űrhajós hamarosan az Artemis II irányítását veszi át: ő fogja vezetni az első olyan Orion-kapszulát, amelyen emberek tartózkodnak, és a Holdon túlra repül – messzebb, mint ahol valaha jártunk. Tíz napon keresztül három társával együtt egy kicsi, nyomás alatt tartott kabinban fog élni, ahol több megpróbáltatással is szembe kell majd nézniük. Mindössze egytartálynyi vízzel és pontosan kimért mennyiségű étellel kell gazdálkodniuk, ugyanis ha elfogy, nem tudnak utánpótlást szerezni. Emellett a leghétköznapibb tevékenységek is kihívássá, sőt kifejezetten bosszantóvá válhatnak.
Nincs olyan, hogy magánélet. Bemehetsz a higiéniai fülkébe, becsukhatod az ajtót, de amint bekapcsolod a berendezést, mindenkit felébresztesz – ez a leghangosabb dolog a hajtóművek után. Ezek olyan dolgok, amelyek egészen másfajta pszichológiai felkészülést igényelnek
– osztotta meg Glover.
Az Artemis II az első lépés az emberiség Holdra való visszajuttatásában. A tervek szerint a jövőbeni, amerikai vezetésű küldetések embereket visznek majd a Hold felszínére, és egy bázist építenek a déli pólus közelében. Az űrhajósok napokra lesznek a Földtől, hónapokig élnek majd összezárva, kizárólag egymás társaságában. A holdi éjszakák két hétig tartanak, odakint poros, levegőtlen környezet, szélsőséges hőmérsékletek és potenciálisan veszélyes sugárzás vár rájuk. A Holdra vezető utak fizikailag és mentálisan is rendkívül megterhelők lesznek, ezért létfontosságú, hogy a megfelelő embereket szelektálják ki. „Olyan embert keresünk, aki minden területen jó – és ezt megtalálni rendkívül nehéz” – mondja Sergi Vaquer Araujo, az Európai Űrügynökség űrorvosi csapatának vezetője, aki a jövőbeli holdmissziókra induló űrhajósok kiválasztását is felügyeli majd.
Amikor a NASA az 1950-es években kiválasztotta első űrhajósait, mindannyian kiváló fizikai állapotban lévő berepülőpilóták voltak. A folyamat során hetekig tartó vizsgálatokon estek át – a tüdőkapacitástól és látástól kezdve a bélműködésen át egészen a spermiumszámig. A mai űrhajósoktól már nem várnak el ilyen kivételes fizikai teljesítményt, de továbbra is meg kell felelniük bizonyos egészségügyi kritériumoknak. Bármilyen krónikus betegség, amely akadályozná a feladatok ellátását a küldetés során, kizáró ok. Így bár a rövidlátás elfogadható lehet, a tüdőbetegségek (például az asztma), szívritmuszavarok vagy a színtévesztés még a legalkalmasabb jelölteket is kizárhatják.
Fontos megérteni, hogy felfedező küldetésen vagyunk, és nem áll rendelkezésünkre az a felszerelés, ami a Földön. A kockázatok csökkentése érdekében alaposan megválogatott emberekre van szükségünk – ha például valakinek asztmás rohama lenne a küldetés közepén, nem tudnánk megfelelően kezelni
– fejtette ki Vaquer Araujo.
Ez sok lehetséges jelentkezőt kizárhat, de a legtöbb jó fizikai állapotban lévő embernek megvan az esélye arra, hogy átmenjen az orvosi alkalmasságin. Ez azonban csak a kezdet annak megítélésében, hogy ki lehet a megfelelő erre a nemes feladatra. A kiválasztási folyamat nagy része a kognitív képességek és a pszichológiai alkalmasság felméréséről szól. Az első űrhajósok rendkívül versengők voltak, készen álltak akár az életüket is kockáztatni, ami bár felettébb izgalmasan hangzik, nem feltétlen tűnik ideálisnak egy hosszú, szűk térben eltöltött időszakhoz. Ma az egyik legfontosabb tulajdonság az, hogy valaki jól tudjon együtt dolgozni másokkal. A győzni akarás nem feltétlen előny. A legutóbbi űrhajós-kiválasztás során a jelölteket csoportos feladatok közben figyelték meg, hiszen a csapat sikere fontosabb az egyéni sikernél, néha veszíteni kell a csapat érdekében.
Holdhoz hasonló körülmények a Földön
Egy másik módja annak, hogy kiderüljön, megvan-e benned, ami a holdi élethez kell, az az, ha a Föld legszélsőségesebb vidékein próbálsz élni. Nina Purvis brit sebész nemrég tért vissza az Antarktiszon található francia–olasz Concordia kutatóállomásról. Az Európai Űrügynökség egyik kutatási programjának keretében egy teljes telet töltött ott mindössze 12 ember társaságában.
Fehér Marsnak nevezik, mert elszigetelt, zárt és extrém környezet. A sarki éjszaka alatt nincs napfény, és a hőmérséklet naponta akár mínusz 80 Celsius-fokra is csökkenhet. Februártól novemberig az állomás teljesen elszigetelt, ezért önellátóan kell kezelnünk az élelmiszer-ellátmányunkat, az üzemanyag-problémákat és az orvosi ellátást is. Ha valaki megbetegszik, ott vagyok én és egy tapasztaltabb sürgősségi orvos, együtt ellátjuk a beteget.
Szerencsére a Concordián ritkák a vészhelyzetek, így Purvis idejének nagy részét kísérletekkel tölthette, amelyeket részben a társain végzett el. A kutatások között szerepelt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2026/02/06/hold-urutazas-kutatas-artemis-nasa/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!