Miután felfedeztük a Merkúr tűz és jég uralta felszínét, túléltük a Vénusz perzselő hőségét, megpihentünk a földi paradicsomban és az élet után kutattunk a Marson, ideje továbblépni – ezúttal azonban már egy sokkal ridegebb terep vár ránk. Az Index cikksorozatában képzeletbeli űrhajókkal járjuk végig a Naprendszer bolygóit, hogy egy helyre gyűjtsük az adott planéta érdekességeit és anomáliáit. Ezúttal csillagrendszerünk legméretesebb tagján, a Jupiteren van a sor, amely létezése nélkül ez a cikk sem születhetett volna meg – hiszen valószínűleg élet sem lenne a Földön, a gázóriás pajzsként óvja bolygónkat, és védi tulajdonképpen az egész Naprendszert.

A cikksorozat korábbi részeiben Föld-típusú, vagy ha úgy tetszik, kőzetbolygókról írtunk, amik a Földhöz hasonlóan – innen ered a nevük is – viszonylag kisebb méretűek és szilárd felszínnel rendelkeznek. Ezekhez viszont a Naprendszer másik négy bolygója, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz egyáltalán nem hasonlíthatóak. A felsorolt planétákat a legnagyobb mennyiségben különböző gázok alkotják, szilárd felszínük pedig általános értelemben nincs – tehát képzeletbeli űrhajónk ezeken a bolygókon nem tud landolni, maximum csak kívülről képes a bolygókat megfigyelni, vagy extrémebb esetben közel a végtelenségig beléjük zuhanni, míg el nem érnénk a bolygók magját.
A Naprendszer legnagyobb bolygója a római istenről, Iuppiterről kapta a nevét, ami elsőre nem biztos, hogy mindenkinek ismerősen cseng. Azonban ha azt mondjuk, hogy ugyanerre az istenre a görögök már Zeuszként hivatkoztak, akkor lehet, hogy könnyebben be lehet azonosítani, hogy kiről és miről is van szó. A névadás persze nem véletlen, a rómaiakat egyértelműen a planéta mérete ihlette meg, 69 911 kilométeres sugarával ugyanis a Jupiter tizenegyszer szélesebb, mint a Föld, a bolygó termetessége előtt pedig az akkori csillagászok is fejet hajtottak.
Majdnem csillag lett belőle
Kívülről azt láthatjuk, hogy a bolygót jellegzetes csíkok és örvények borítják, amik ammóniából és vízből álló hideg, szeles felhők – ezek javarészt a hidrogénből és héliumból álló légkörben lebegnek. És melyik égitest áll még javarészt hidrogénből és héliumból? Csillagunk, a Nap. Mint ismeretes, a Jupiterre a csillagászok gyakran bukott csillagként hivatkoznak, hiszen a planétában minden megvan – pontosabban megvolt – ahhoz, hogy kialakulásakor csillaggá váljon. Tömege azonban végül nem lett elég nagy ahhoz, hogy magjában a termonukleáris reakciók beinduljanak, így csak egy egyszerű – bár óriási – gázbolygó maradt. Ha a Föld akkora lenne, mint egy szőlőszem, akkor a Jupiternek kosárlabda nagyságúnak kellene lennie.
A Naptól átlagosan 778 millió kilométerre vagy 5,2 csillagászati egységre található – ebből a távolságból a napfénynek már 43 percbe telik, hogy a Naptól a Jupiterig jusson.
Bár bizonyosan nem tudhatjuk, élet nem valószínű, hogy kialakult a bolygó légkörében. A Jupitert jellemző hőmérséklet, nyomás és anyagok ugyanis valószínűleg túl szélsőségesek és illékonyak ahhoz, hogy az élőlények alkalmazkodni tudjanak hozzájuk – ez nem feltétlenül igaz a planéta holdjaira, amikből a NASA legfrissebb információi alapján 95 is kering a Jupiter körül. Ezek közül az egyik ráadásul beletartozik abba a rendkívül szűkös körbe is, amelynek tagjairól a csillagászok úgy vélik, hogy akár élet is kialakulhatott rajtuk.
Holdak ura
Ahogy írtuk, a Jupiternek 95 holdja van, amelyeket a Nemzetközi Csillagászati Unió hivatalosan is elismer. A négy legnagyobbat – az Io-t, az Európát, a Ganümédészt és a Kallistót – először Galileo Galilei csillagász figyelte meg 1610-ben távcsöve egy korai változatával. Ezt a négy holdat ma Galilei-szatellitekként ismerjük, és Naprendszerünk leglenyűgözőbb célpontjai közé tartoznak. Az Io például a Naprendszer vulkanikusan legaktívabb égiteste, a Ganümédész a Naprendszer legnagyobb holdja – még a Merkúrnál is nagyobb –, az Európa fagyott jégkérge alatt húzódó vizet tartalmazó óceán pedig akár életet is tartalmazhat. Érdekesség, hogy a NASA 2024-ben indítandó Europa Clipper missziójának célpontja is ez a hold lesz. A küldetés célja az, hogy minél többet megtudjunk az égitestről.

Azt például már tudjuk, hogy az Europán több víz van összesen, mint a Földön, a kérdés már csak az, hogy van-e elég ásványi anyag és oxigén az élethez. Azt is tudjuk, hogy az égitest felszínén bőven van oxigén, amely a Napból és Jupiterből származó töltött részecskék bombázása nyomán szabadul fel, a mélyben található vizek felépítésébe a vastag jégkéreg miatt viszont mindeddig nem láttunk bele. Egy, a Geophysical Research Lettersben nemrég megjelent tanulmány szerint ugyanakkor az oxigén mégis leszivároghat a felszínről.
A Texasi Egyetem munkatársai szerint ez főleg az úgynevezett kaotikus tájakon következhet be. A hold felületének negyedét […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/til/2024/05/18/jupiter-nagy-voros-folt-bolygo-naprendszer-vilagegyetem/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!