Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Óriási fegyverténynek számított a 20. században, hogy általánossá vált a 8 órás munkanap. Ahhoz képest mindenképp, hogy 200 éven keresztül jellemzően 12–16 órán keresztül robotoltak az ipari forradalom ablaktalan, sötét gyárcsarnokaiban munkások milliói, és már az is nagy kegynek számított, hogy heves tüntetések és sztrájkok nyomására 1847-től Nagy-Britanniában napi 10 órában maximalizálták a nők és gyerekek munkaidejét.
A tízórás munkaidő csak az 1870-es évekre vált elterjedtté, de a munkások nem engedtek a nyolc órából, és utcára vonultak. Például 1886. május 1-jén és a rákövetkező napokon Chicagóban, amikor legalább húsz ember meghalt a rendőrsortüzekben.
Nem magasabb fizetésért, nem jobb munkakörülményekért, hanem 8 órás munkaidőért harcolt először a munkásosztály.
Május 1-jét pedig a legnagyobb nemzetközi munkásünneppé nyilvánították (Budapesten már 1890-ben tömegdemonstrációt tartottak ezen a napon).
1926-ig kellett várni, hogy a csúcskaptalista iparmágnás, az autóipar és a tömeggyártás úttörője, Henry Ford – a futószalagos termelés mellett – elsőként bevezesse a hétvégi munkaszünetet és a fix 8 órás munkanapot, azaz a 40 órás munkahetet. Ráadásul megemelte a béreket is. Nem filantróp jóságból persze, hanem hűvös számításból: jól tudta, a pluszpénzek visszavándorolnak hozzá. A jól megfizetett és több szabadidővel rendelkező munkások meg is vásárolták az általa gyártott autókat.
Az ötnapos munkahét még Nagy-Britanniában is csak 1955-ben vált általánossá, Európa más országaiban pedig csak az 1970-es években.
Egyik utolsóként Magyarország állt be a sorba,
először már csak minden második szombaton kellett dolgozni (megjelentek a „szabad szombatok”), 1981 júliusában pedig beadta a derekát Kádár János munkás-paraszt kormánya, és fokozatosan, 1984-re, mindenhol hivatalossá vált az új munkarend.
Nagy nehezen, de megvalósult hát a dolgozók évszázados álma, soha a történelemben nem volt ennyi szabadidejük az embereknek, végre emberibb életet élhetnek az alkalmazottak – szól a hurráoptimista diadaljelentés. Csakhogy sokan ezt egy hamis mítosznak tartják, és felhívják a figyelmet, hogy pont fordítva történt: valójában (az ipari forradalom előtt) soha a történelemben nem dolgoztak annyit az emberek, mint a modern korban.
Nem a jobbágyok robotoltak, hanem a modern ember
Bármennyire is meglepő, de a középkorban, hatszáz–hétszáz évvel ezelőtt a jobbágyok egyáltalán nem robotolták halálra magukat, mint ahogy azt ma elképzeljük. Munkaidejüket nyilván a földművelés és az évszakok rendje, a napkelte-napnyugta táblázta be. Nyáron akár 12 órán keresztül is lehetett dolgozni, télen pedig alig valamit. De még csúcsidőszakban, például aratás idején is sok pihenőt tartottak napközben, a déli hőségben például elengedhetetlen volt a szieszta. Az év nagy részét kitevő lazább hónapokban pedig nem tartottak rendszeres munkaidőt.
Szabadidejük volt bőven. Az egyház tiltotta a vasárnapi munkát, ami alapból 50 szabadnapot jelentett. Ehhez jött a különféle szenteket munkaszünettel ünneplő 30–40 nap, és az összesen három hónapot kitevő, alanyi jogon járó pihenőnapok, amit kiegészítettek a rendkívüli családi eseményekre, születésre, esküvőre, temetésre (az uraságtól) kapott egy-egy hetes szabadságok. Becslések szerint a tizenharmadik századi paraszti családok nem töltöttek 150–180 napnál többet a földjükön egy évben. Egész évre átlagolva a középkori munkanapok nem voltak hosszabbak nyolc óránál.
Az ipari forradalom ehhez képest óriási visszalépés volt, a nyolcórás munkaidőért harcoló munkásmozgalmak pedig nem értek el mást, mint hogy visszaszerezték a középkori elődök rövidebb munkaidejét.
Négy óra is elég lehet
Sok kutató határozottan állítja, a vadászó-gyűjtögető társadalmak még ennyit sem fáradoztak. Bár azt gondolnánk, hogy életüket teljesen kitöltötte a túlélésért vívott szüntelen küzdelem, antropológusok szerint éppen ellenkezőleg: az utolsó vadászó-gyűjtögető embercsoportokat, köztük a dél-afrikai Kalahári-sivatagban élő Ju/’hoansi busman népet vizsgálva kiderült, hogy
napi három–öt óra „munkával” képesek kielégíteni szükségleteiket
– azaz a nehezen kiharcolt civilizált munkaidő felében megoldják, hogy mindenki jóllakjon. Nem élnek ugyan gazdasági idillben, de a pihenést megbecsülik. Valószínűleg egy „eredeti jómódú társadalmat” építettek fel és működtettek nomád emberőseink, és úgy tűnik, bölcsebbek lehettek nálunk, mert ösztönösen értették és érezték az emberi agy négyórás korlátját.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/til/2024/11/18/nyolc-negy-oras-munkanap-negyven-oras-munkahet/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!